Hiába volt rendkívül nyereséges a soproni kaszinó, mégsem folytathatja működését. A koncesszió jogosultja a magyar állami Szerencsejáték Zrt. (Szrt.) és a Casinos Austria International GmbH érdekeltségében lévő Pannon-Partner Kft., ennek kaszinót üzemeltető cége a Casino Sopron Kft. A társaság 2014-es árbevétele 2,8 milliárd forint volt, az adózott eredménye 688 millió forint. Az Szrt. tájékoztatása szerint 2012-ben a bevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, 2013-ban pedig az 1,9 milliárd forintot. A 2015-ös eredményekről egyelőre nem tudunk beszámolni, de várhatóan megközelíti az előző évet - közölték a Napi.hu-val. Vagyis nem az eredménytelenséget kell keresni a nyugat-magyarországi kaszinó bezárása mögött.

Az okot szakmai körökben egyesek az osztrák partner a Casinos Austria tulajdonosi átrendeződésében vélik felfedezni. Osztrák sajtóhírek szerint az elmúlt évben két cseh milliárdos tíz százalék feletti részesedést szerzett a Casinos Austriában, de valószínűleg nem ez lehet a rejtély kulcsa. A szavazati jogok többsége felett ugyanis a szintén osztrák Novomatic cég rendelkezik, amelynek tulajdoni részesedése is 40 százalék felett van.

A Novomatic neve nem cseng túlzottan jól ma magyar kormányzati körökben, hiszen ez a cég szállította a nyerőautomatákat korábban a magyar szerencsejáték-üzemeltető vállalkozásoknak. Becslések szerint mintegy 25 ezer nyerőautomatáról volt szó, amelyek a szerencsejáték törvény módosítását követően leálltak. A kaszinók állami bezárását követően több hazai üzemeletető cég - amelyek a Novomatictól bérelték az automatákat - Brüsszelhez fordult jogorvoslatért. Döntés még nem született. Szakmai berkekben a magyar cégek kezdeményezése mögött a Novomaticot sejtik, hiszen a kaszinóbezárások legnagyobb vesztese végeredményben az osztrák cég volt.

Kié lesz a koncesszió?

Így nem lehet véletlen, hogy a koncesszió meghosszabbítása helyett - amelyre amúgy lenne lehetőség - a bezárás és új koncesszió kiírása mellett döntöttek. (Mint ismert, jelenleg a soproni kaszinón kívül Andrew G. Vajna és Szima Gábor milliárdos üzletemberek üzemeltethetnek csak játéktermeket az országban a nemzetgazdasági tárca döntése szerint.)

A soproni kaszinó bezárásának lehetősége kapcsán több megoldási javaslat körvonalazódott az elmúlt hónapokban. Az egyik szerint a Novomatic egy magyar vállalkozóval közösen működtettné tovább a céget, a másik szerint viszont a Casinos Austriához csatlakozna ugyanez a vállalkozó. Az állami Szrt. egyik variánsban sem kapna szerepet. Jól értesült forrásaink szerint a magyar partner nem Szima és nem is Vajna, hanem egy Orbán Viktorhoz és a focihoz is közel álló üzletember, valószínűsíthetően Garancsi István lenne.

A Casinos Austria koncessziója a soproni kaszinóra az év végén lejár. A következő koncesszió kiírásakor természetesen indulni fogunk, s reméljük sikerrel - válaszolta a Napi.hu kérdésére Martin Himmelbauer, a Casinos Austria szóvivője. Az Szrt. sajtóosztálya írásos válaszában eredményesnek értékelte a soproni kaszinó működését; az osztrákoknál bekövetkezett tulajdonosváltásra, mint a zárásra okot adó körülményre, a következő választ adták lapunknak: "A Casinos Austria AG tulajdonosi körében több tranzakció történt az elmúlt hónapokban. Ezek a tranzakciók jelenleg hatósági engedélyezés alatt vannak. A Casino Sopron Kft. és a Pannon-Partner Kft. működését közvetlenül ezen körülmények nem befolyásolják."

A kaszinóüzemeltetésen túl berendezések gyártásával és forgalmazásával is foglalkozik a Novomatic. A világ egyik vezető cége 1991-ben nyerőautomatákkal indult Magyarországon, néhány évre rá a Győr-Moson-Sopron megyei Veszkényben épített gyárat, amelyet 2008-ban tovább bővített. Itt, az AGI Hungária Kft. üzemében több mint 500 munkatárs elektronikai alkatrészeket gyárt az anyacég számára. A cég a soproni sportaréna névadója is lett az idén. Árbevétele tavaly 3,3 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 379 millió forint volt - derül ki a Céginfo.hu adataiból