Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában cáfolta a Népszabadság szerdai számában megjelenteket, miszerint a győztes pályázat által felvázolt épületegyüttes túlterjeszkedik a rendelkezésre álló telken. Emlékeztetett arra, hogy a MÁV-val való ingatlanrendezés a kormányhatározat elfogadását követően megtörtént. A nyertes tervezők által november 30-ig leadott koncepciótervet jelenleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) szakértői vizsgálják. Mint Láng azt elmondta, a tervekkel szemben fontos szempont volt a flexibilitás, és az épületek funkcionalitása valamint gazdaságos üzemeltetési lehetőségei. A kommunikációs vezető úgy véli, ideális volna, ha az épületen belül az irodák aránya elérné a 70 százalékot. Az épület tájolását a tervezők a főváros megbízott főépítészével egyeztették. Ez azonban módosítható a kerületi és fővárosi szabályok, valamint az állam és a főváros, illetve a VI. kerületi önkormányzat között létrejövő településrendezési szerződésben keretein belül is - tette hozzá Láng. Arra a hírre, hogy az OTP-csoporthoz tartozó Merkantil konzorcium visszalépett a versenypárbeszédtől, Láng Balázs azt nyilatkozta: a versenypárbeszéd lényege, hogy az abban résztvevők száma a tárgyalás előrehaladtával folyamatosan csökken. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerint "az egyre mélyülő szociális válság idején megengedhetetlen, hogy a kormány ilyen százmilliárdos nagyságrendű luxusberuházásba kezdjen, csakis saját kényelmi szempontjainak kielégítése végett". Az MTI-hez eljuttatott közleményben a fideszes képviselő hangsúlyozza: kiderült, hogy jelenleg Magyarországon ez a kormányzati negyed jogszerűen nem épülhet meg. Itt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc is belássa, ez a botrányos ötlete megbukott - közölte Cser-Palkovics András.