Lemondott a miniszteri biztos

Bár hivatalosan eddig sem volt, most viszont már biztosan nincs kereskedelmi miniszteri biztos a kormányban.
Hőnyi Gyula, 2010. szeptember 20. hétfő, 14:15
Fotó:

Lemondott pozíciójáról Jaross Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium kereskedelemért felelős miniszteri biztosa.
Jogilag a lemondás nem biztos, hogy helyénvaló kifejezés, ugyanis információink szerint a mai napig nem kapta kézhez a kinevezését. A közvélemény így nem is tudhatott róla, hogy az Orbán-kormány létrehozott egy kereskedelemért felelős pozíciót - lényegében csak a szakma értesült Jaross Tamás felkéréséről.

A Metro áruházakat működtető Metro Kereskedelmi Kft. egykori vezérigazgatójának feladata lett volna a kormányzati politika és a kiskereskedelem működésének összehangolása.

Az előző kormányzatok köztudottan a fogyasztás visszafogására fókuszáltak, miközben a magyar élelmiszer termelést szerették volna helyzetbe hozni a nemzetközi láncokkal szemben - több kevesebb sikerrel.

Bár voltak kormányzati és a kiskereskedelmi összeborulások, a két oldal rendszerint nem segítette egymás munkáját. Az, hogy az Orbán-kabinet kereskedelmi felelősi pozíciót hozott létre, azt jelezte, hogy az új politikában a fogyasztás fellendítésére is nagyobb figyelmet fordítanak.

Arról egyelőre nem tudni, hogy Jaross Tamás posztjára kerül-e valaki a nemzetgazdasági tárcánál. Úgy tudjuk, a szakmai szervezeteknek kifejezetten igénye a pozíció fenntartása.

HOZZÁSZÓLÁSOK