Korányi G. Tamás, a Napi.hu főszerkesztője 2017. augusztus 31-ével lemondott az üzleti és pénzügyi hírportálnál betöltött posztjáról.

A távozó főszerkesztő 1984 óta dolgozik újságíróként. Az 1991-ben alapított Napi Gazdaság országos napilapnak előbb tőzsdei rovatvezetője, majd főszerkesztője, illetve részben tulajdonosa volt. A lap 2013-as tulajdonosváltása után a 2000-ben létrehozott Napi.hu főszerkesztői posztját töltötte be.

A Budapesti Értéktőzsde háromszor választotta meg az év tőzsdei újságírójának. Szakonyi Péterrel, a Napi.hu főmunkatársával együtt társalapítója és szerkesztője a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványnak, e posztját a jövőben is megtartja.

Korányi G. Tamás visszavonulása után tiszteletbeli főszerkesztőként segíti a Napi.hu szerkesztőségét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!