Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ügyészség indítványozta a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjának letartóztatását, a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa pedig a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében és katonai fegyelmi okból elrendelte a kényszerintézkedést - ismertette a helyzetet Keresztes.

A gyanú szerint egy nő 2020 júliusa előtt abban állapodott meg egy fogvatartottal, hogy mobiltelefonokat juttat be neki továbbértékesítés és személyes használat céljából. A készülékek bevitelét a bv-intézetben dolgozó munkáltatási felügyelő vállalta, aki öt készülék beviteléért alkalmanként 150 ezer forintot kapott. A készülékeket és a pénzt a fogvatartott megbízásából ismeretlenek küldték el a nőnek, aki továbbadta a felügyelőnek.

Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség összehangolt akcióban, több helyszínen tartott kutatást.

A két gyanúsított nem élt panasszal a gyanúsítás ellen, a felügyelő nem tett vallomást, civil társa elismerte a bűncselekmények elkövetését, ám érdemi védekezést terjesztett elő.