A Magyar Posta a korábbiakhoz képest gyengébb elvárásokkal kötötte meg második hétéves egyetemes szolgáltatási szerződését a magyar állammal tavaly év végén - írja a Népszava.

Az idén január elsején hatályba lépett megállapodást minden évben felülvizsgálják és ha kell, módosítják. Az egyik könnyítés, hogy januártól az előző évek 90 százalékával szemben csak az elsőbbségi levelek 85 százalékát kell kézbesíteni a feladást követő munkanapon. A levelek 97 százalékát változatlanul a feladást követő harmadik nap végéig kell kivinni a címzettnek, vagy legalább meg kell kísérelni az átadást.

Az előző években a sima, tehát nem elsőbbségi levelek 85 százalékát 3 napon belül kellett kézbesíteni, a 97 százalékát pedig 5 napon belül. Az új szerződésből azonban kivették az első kötelezettséget, és csak az 5 napos szabály maradt, ami jelentős könnyebbség a Magyar Postának.

Enyhítettek azokon a szabályokon is, amelyek azt írják elő, hogy a könyvelt küldemények közül mekkora mennyiség elvesztése, megsemmisülése, sérülése fér bele a szolgáltatásba. Mostantól százezer ajánlott, tértivevényes és hivatalos levélből, illetve csomagból hét eltűnése megengedett, míg eddig csak hat volt elfogadható, a küldemények sérülésének tűréshatára maradt százezrenként öt darab.

Az ezer főnél nagyobb településeken legalább egy postahivatalnak kell lennie, ha a helyi önkormányzattal nem köt más szerződést a Magyar Posta. A hivataloktól eddig a bejelentett lakcímmel rendelkező lakosok 95 százalékának öt kilométeren belül kellett laknia, míg januártól ezt az arányt 80 százalékra szállították le.

A kormány nem indokolta, miért engedett a postai szolgáltatások színvonalából, ám a napilap forrásai szerint szerepet játszat ebben a kézbesítőhiány, a takarékosság, a postai küldemények számának drasztikus csökkenése vagy az, hogy sok kis postát csak úgy tudnak megmenteni, ha más területen visszalépésekkel próbálnak takarékoskodni.