Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Iparági hírek szerint új tulajdonosa lesz a Baján található hűtőháznak, amelyet mostanáig a belga érdekeltségű Greenyard Frozen Hungary Kft. üzemeltetett - tudta meg a portál.

Az uniós élelmiszer-biztonsági nyomon követési rendszer szerint a gyorsfagyasztott termékeket - elsősorban csemegekukoricát - gyártó üzem volt a felelős azért, hogy tavaly európai lisztériabotrány robbant ki, amely halálos áldozatokat is követelt. A korábbi hírek szerint 47 megbetegedés volt és kilencen meg is haltak, de nem zárták be a gyártóüzemet, az ügyben a rendőrség sem nyomozott.

A lisztéria-fertőzést 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban gyártott termékekben azonosították, amelyeket Ausztriába, Dániába, Svédországba, Finnországba és az Egyesült Királyságba exportáltak. Először úgy tűnt, hogy az ügy csak a csemegekukoricákat érinti, de később kiderült, hogy a borsóval, a babbal, a spenóttal és a sóskatermékkel is gondok voltak.

A bajai üzemben már az átadási-átvételi munkálatok zajlanak, de a vevőt még nem jelentették be. Állítólag a céget egy másik belga vállalat vásárolja meg, az új tulajdonos nevét napokon belül nyilvánosságra hozzák.

A Greenyard saját honlapján már március közepén azt közölte, hogy "egyes divízióiban olyan körülményeket azonosított, amelyek nem biztosítják a befektetések megtérülését, illetve a megfelelő szolgáltatási színvonalat a cég ügyfelei számára". A működés optimalizálása érdekében lépni tervez, a bajai üzemmel kapcsolatban konkrétan a bezárást vagy az értékesítést nevezte meg. A közelmúltig úgy tűnt, hogy a magyarországi gyár a bezárás sorsára jut, mert a feldolgozóra sokáig nem akadt vevő.

A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) a botrány kirobbanása után minden olyan termék értékesítését betiltotta, amelyek 2016 augusztusa és 2018 meghatározott időszaka között készültek, illetve elrendelte piaci visszahívásukat is. Emellett 2018 tavaszán-nyarán az üzemben sorozatos ellenőrzéseket is tartottak, amelyek ideje alatt a feldolgozó részlegesen, illetve szakaszosan működött, a leállások ideje alatt pedig az üzem teljes területén takarítást és fertőtlenítést végeztek.