A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A tornacsarnok és vívóterem építésének becsült költsége 1 milliárd 764 millió forint volt, a két nyertes - és egyben egyedüli ajánlattevő - 2 milliárd 424 millióért vállalta a munkát.

Az építés helyszíne a rend által működtetett iskola és gimnázium, a Zárda utca 25. szám alatt. A tornacsarnok 29,4-ször 44,6 méter alapterületű, 9,1 méter magas és három részre osztható lesz. A vívócsarnok 18-szor 38,1 méteres és 3,8 méter magas lesz. A teljes hasznos alapterület 4 ezer négyzetmétert tesz ki.

A nyertesekkel augusztus 6-án szerződött az ajánlatkérő. A finanszírozás az EGYH-KCP-17-P-0155 projekt keretében történik. A projektet az adófizetők pénzéből az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő működteti. A szóban forgó kasszából az egyházi épített örökség védelme és az egyéb beruházások támogatása valósul meg.

A Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend harmadik nagyobb háza Pozsony és Pécs után Zalaegerszegen épült. Ide 1928-ban hívta a város akkori plébánosa, Pehm József (a későbbi Mindszenty József hercegprímás) a Franciaországból 1905-ben elmenekült nővéreket. Ők először Zsámbékon, majd Törökbálinton leánynevelő intézetet tartottak fenn. Zalaegerszegre érkezve, 1929 és 1948 között az elemi-, és polgári iskolájukban, továbbá a tanítóképzőben évente átlag 1000 tanulójuk volt. A 15 év alatt 400 diák kapott tanítói oklevelet. Nagykanizsán 1933 és 1948 között 8 osztályos gimnáziumot, 1945-től pedig elemi iskolát is tartott fenn a Rend. Most Zalaegerszegen a Mindszenty József Általános Iskolát, Gimnáziumot és Kollégiumot működtetik.