Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A beruházási összeg az évek óta kiemelkedően jó, az európai uniós átlagot is meghaladó gazdasági teljesítménynek köszönhető. A kormány kiemelt feladata, hogy 2016 és 2024 között mintegy 5 ezer milliárd forintból fejlessze a közúti és a vasúti közlekedést. Az összegből közúti fejlesztésre 3200 milliárd forintot fordítanak, amiből 1800 milliárd forint belföldi forrás - magyarázta Schanda.

A megfelelő úthálózat meghatározó jelentőségű a gazdasági versenyképesség szempontjából, mert a fenntartható gazdasági fejlődést csak színvonalas infrastruktúrával lehet elérni - mondta az államtitkár.

Emlékeztetett: a kormánynak az a terve, hogy bekapcsolja a gyorsforgalmi úthálózatba a megyei jogú városokat és kiemelt gazdasági területeket, elvezesse az autópályákat és autóutakat az országhatárokig, valamint az, hogy harminc percen belül az ország bármely pontjáról elérhető legyen egy négy sávos út.

Az útfejlesztéseknek azonban a fontosabb célja az, hogy az adott térségekben élő emberek gyorsabban, kényelmesebben és biztonságosabban közlekedhessenek. Ez szolgálja a kormány azon célját, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé tartozzon - jelentette ki.

Az M15-ös autópályáról azt mondta, hogy ez egy régi és nagy adóssága volt a kormánynak. A tavaszi befejezési határidő előtt elkészült bővítéssel teljes értékű autópálya összeköttetés jött létre Budapest és Pozsony között, amelynek nemzetstratégiai jelentősége van - hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy az M1-es autópálya és a rajkai országhatár közötti 14,5 kilométeres szakaszt kétszer két sávra bővítették ki, akadálymentesítették a határátkelőt, hét felüljárót építettek, 19 műtárgyat újítottak fel és két külön szintű csomópontot építettek át Rajkánál és Hegyeshalomnál.

Arról is beszélt, hogy az országban összesen 15 helyszínen zajlik gyorsforgalmi útépítés, amelyek legkésőbb 2022-ig elkészülnek, emellett a Felvidék felé 2020-ban adják át a komáromi Duna-hidat, 2021-ben pedig elkészül az M30-as befejező szakasza, amellyel Budapest felől Miskolc érintésével Kassáig lesz kiépült sztrádakapcsolat.

Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott azt emelte ki, hogy a térség az elmúlt két évben felértékelődött az ország gazdasági életében, Bezenye és Hegyeshalom között olyan gazdasági terület nyílt meg, ahol a következő négy-öt évben egy egymilliárd eurót érő beruházás valósulhat meg.

A sztráda mindegyik sávja tejes hosszában várhatóan szerda estétől lesz járható.