A korábbi bejelentés szerint Beva a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA) útján a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizeti ki a károsultaknak, egyenként húszezer euróig (mintegy 6 millió forintig). Az alap személyre szóló levélben értesíti a befektetőket a benyújtott és elbírált igényük után járó kárrendezés összegéről, a kárrendezés számításának módjáról és a jelen szakaszban kifizetésre kerülő összegről.

A most induló kör során mintegy 32 ezer ügyfél összesen 88 milliárd forint kifizetést kap meg. Ahhoz, hogy fizetni tudjon, a Beva 110 milliárd forintos, 3 hónapos áthidaló hitelt vett fel az MNB-től, a pénzből jut mindhárom, folyamatban lévő kártalanítási eljárásra (Buda-Cash, Hungária, Quaestor).

A kártalanítási kérelmeket május 6. és június 5. között nyújthatták be az egykori Quaestor-ügyfelek. A határidő jogvesztő volt. A törvény szerint az alap a kérelmet annak kézhezvételétől számított 30 napon belül megvizsgálja, e határidő a kárrendezés feltételeinek megállapítása érdekében meghosszabbítható.

Az Alkotmánybíróságra várnak

A százezer euróig (30 millió forintig) fennmaradó összeg további kifizetésére, amely további mintegy 100 milliárd forint lesz, egyelőre várni kell, addig ugyanis a jelenleg zajló alkotmánybírósági (Ab) eljárásoknak le kell még zárulniuk.

Az OTP és a Buda-Cash-ügyfelek egy csoportja is azt kifogásolja az Ab előtt, hogy a törvényhozó önkényesen és indokolatlanul hozta előnybe a Quaestor-ügyfeleket más brókercégek károsultjaival szemben. Emellett miközben a volt quaestorosok a kárrendezési alapból gyorsa pénzt kapnak, a többi brókercégnél pórul jártaknak jóval kevesebb és az is részbe csak évek múlva jut.

Az Ab július 20-tól augusztus 28-ig ítélkezési szünetet tart.

Adómentes a pénz

Július 7-én hatályba lépett az szja-törvény módosítása, amely a magánszemélyek adókötelezettségét rendezik pénzügyi intézmény felszámolásakor. Eszerint a magánszemélynek nem keletkezik adófizetési kötelezettsége, ha a pénzügyi intézménnyel szemben fennálló követelését eredményező jogviszonya a pénzintézet felszámolása miatt szűnik meg, továbbá visszafizetési kötelezettsége sem merül fel az adó feletti rendelkezés kapcsán. A pénzügyi intézmény felszámolásával összefüggésben kárrendezés címén fizetett kártérítés után sem keletkezik adókötelezettség. Az új rendelkezéseket alkalmazni lehet a Buda-Cash Brókerház Zrt., a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. és egyéb felszámolás alá került pénzügyi szolgáltatók ügyfeleire vonatkozóan is.

A módosítás lehetővé teszi azt is, hogy a nyugdíj-előtakarékossági számla tulajdonosának kérelmére az adóhatóság az általa megjelölt lakcímre vagy bankszámlára utalja ki a rendelkező nyilatkozatban feltüntetett összeget, ha a számlavezető felszámolása miatt annak nyugdíj-előtakarékossági számlára történő utalása nem lehetséges.

Azok, akik 2015. május 20-ig bevallás vagy munkáltatói adómegállapítás útján tettek eleget személyijövedelemadó-bevallási kötelezettségüknek és a nyugdíj-előtakarékossági számla javára rendelkeztek, de az összeget az adóhatóság a pénzügyi szolgáltató felszámolása miatt nem tudta a számlavezetőhöz elutalni, kérelmezhetik ezt az illetékes adóhatóságtól.

A Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét a jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen, és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett - igaz a csődvédelem csak április 2-án indult. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

A Quaestor ügyében március 11-én nyomozás indult, később a Nemzeti Nyomozó Iroda három személyt őrizetbe vett üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

Quaestor Financial Hrurira Kft.-adatok (ezer Ft)

201120122013
Befektetett eszközök15 497 32225 867 54732 451 370
Forgóeszközök11 925 74513 973 06812 095 634
Aktív időbeli elhatárolások1 426 7902 195 8442 675 106
Saját tőke11 02211 73312 183
Céltartalékok000
Kötelezettségek27 412 04539 828 88244 534 821
Passzív időbeli elhatárolások1 426 7902 195 8442 675 106
Értékesítés nettó árbevétele13 00016 50020 000
Üzemi eredmény6 3447 9959 678
Adózás előtti eredmény6 3457 9959 678
Mérleg szerinti eredmény1 422710451
Forrás: Céginfo.hu