Ezért drágult meg durván a kötelező biztosítás

Kiváló éven vannak túl a biztosítók. Jól mentek a nyugdíjbiztosítások és a lakásbiztosítások is, az e-kárbejelentőt pedig megszerették az ügyfelek.
Herman Bernadett, 2020. január 15. szerda, 09:56
Fotó: Shutterstock

Valószínűleg sikeres esztendő volt a 2019-es év a biztosítási szektor számára - mondta Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a szövetség sajtótájékoztatóján. A piac összesített díjbevétele meghaladhatta az 1100 milliárd forintot, vagyis éves alapon 7-11 százalékkal nőtt a díjbevétel.

A nyugdíjbiztosítások növekedése töretlen volt, ezen belül is a befektetési egységhez kötött (unit linked - UL) konstrukcióké. A lakásbiztosítási piacra kedvező hatással volt a lakásértékesítések bővülése. A gazdaság dinamikus bővülése kedvező hatással volt a szektorra, a vállalati vagyonbiztosítások volumene is nőtt emiatt.

Adóváltozás miatt is nőtt a piac

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) 23 százalékos biztosítási adót vetettek ki, ami hatással volt a díjbevételekre, hiszen korábban a baleseti adót nem a biztosítók fizették be a díjakból, hanem a fogyasztók. Az autós biztosítások díja emiatt is nőtt, és amiatt is, hogy dinamikusan nőtt az új gépjárművek forgalomba helyezése. Az áremelkedés oka a kárinfláció is, ezt a munkaerőköltségek, az alkatrészárak növekedése pörgette fel.

Az idén már lassulás várható az új gépjárművek forgalomba helyezésénél, de a családvédelmi akcióterv részeként elindult nagycsaládosokat érintő autótámogatás kedvező hatással lehet a casco-piacra. Az általános felelősségbiztosítások piaca is nőtt tavaly, és az idén további bővülésre lehet számítani, hasonló a helyzet az utasbiztosításoknál.

Nő a verseny a lakásbiztosításoknál

Az idén már a lakáspiac lassulására számít a Mabisz. Emellett bevezetik a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításokat (mfo), aminek versenyélénkítő hatása lehet a piacra. Néhány hónapot még igénybe vesz, mire az első pályázatok beérkeznek a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), és elindulhatnak az értékesítések.

Erdős azt várja, a nyugdíjbiztosítási piac az idén is élénk marad. Nagy sikert aratott az egy éve indult e-kárbejelentő alkalmazás, ennek a népszerűsége tovább nőhet. Az alkalmazást 250 ezren töltötték le, és 7 ezernél is több elektronikus kárbejelentés volt, ami a kárbejelentési arány 5 százaléka lehet. Ez jócskán meghaladja a célt, ami 2 százalék volt.

A kárbejelentések darabszáma folyamatosan nő, most már minden tizedik kárbejelentés ezen a platformon jön be, ezt nagyban segíti, hogy egy, a biztosító által kiküldött QR-kód beolvasásával ki lehet tölteni az adatokat. A visszajelzések pozitívak, a kárbejelentők 82 százaléka ajánlaná ezt a barátainak a kék-sárga nyomtatvány helyett.

Mi a helyzet a bónusz-malusszal?

Egy ombudsmani megkeresésre is reagált a Mabisz. Az ombudsmanhoz azért fordultak az autós érdekvédelmi szervezetek, mert igazságtalannak tartották egyes esetekben a díjak emelését. A Mabisz szerint európai összevetésben is jó értékarányúnak számítanak a kfgb-k. A Magyar Autóklub főleg károkozói pótdíj mértékét kifogásolta, ha egy autós kárt okozott, akkor akár a többszörösére is nőhet a díja.

A Mabisz felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi átlagdíj Európában az egyik legalacsonyabb, emellett az ügyfelek 80 százaléka kifejezetten elégedett a kgfb-szolgáltatással. Azok 75 százaléka is elégedett volt, akik vétlen károsultként szenvedték el a kárt. A károkozók voltak azok, akik kevésbé értékelték a biztosítók szolgáltatását.

A személygépjárművek 35 százaléka van most bonus 10 besorolásban. A rendszer úgy működik, hogy kármentes évben egyet előre, káros évben pedig két fokozatot visszaesik. Ha valaki 10-es bónusz-osztályban van, és kárt okoz, két év múlva már ismét 10-es bónuszban lehet. A rendszer nem képezi le teljesen a kockázatokat - hívta fel a figyelmet a Mabisz.

Több országban épp ezért nincs is már bónusz-málusz rendszer, vagy sokkal több, akár 25 fokozatú bónusz-rendszer van, de sok biztosító nem használ ilyet, maguk döntik el, kinek milyen díjat ajánlanak. Magyarországon a díjkedvezmények és a pótdíjak azok, amelyek lehetővé teszik, hogy a biztosítók pontosabban tudják meghatározni, mennyire kockázatos az adott ügyfél. Ha valaki drágának találja azt a díjat, amit a biztosítója ajánl, akkor lehetősége van váltani - hívta fel a figyelmet a szövetség.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mpapa, 2020.01.15 22:34

Még szép, hogy a MABISZ védi a biztosítókat elvégre a nevéen is benne van Magyar Biztosítók Szövetsége. Hülye lenne beismerni, hogy a mohó biztosítók egyre kapzsibbak és ezért növekszik évről-évre nagyobb mértékben mint az indokolt lenne.
"az átlagdíj európában a legalacsonyabb"
Ezt egyrészt nehéz ellenőrizni, másrészt nálunk a fizetések az európai átlagtól is sokkal alacsonyabbak tehát ne hasonlítsuk össze a szezont a fazonnal.
"Kgfb biztosítottak 80%-a elégedett" ja, mert nem volt részük szerencsére balasetben.
A biztosítók a kár kifizetésnél mindig avultatni akarnak, hogy kevesebbet kelljen kifizetni, erről persze nem beszél a MABISZ.
Azt is a MABISZ boxolta ki néhány megvett politikussal, hogy eltöröljék az január 1. fordulónapot, hogy ne kapányszerűen váltson minden biztosított az év végén. Ne lehessen felmondani és ugyanott újrakötni a biztosítást ha a biztosító az új ógyfélnek kedvezőbb díjat ajánl. Bevezették a fedezetlenségi díjat ami minden nem biztosított napra horribilis bűntetési díjt szab ki.

Január 10.-én járt le a biztosításon a biztosítóm 8.-án küldi a csekket, hogy 9.-éig fizessem be. Normális ez kedves MABISZ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.01.15 12:04

"a baleseti adót nem a biztosítók fizették be a díjakból, hanem a fogyasztók"
Nincs még egy olyan tetves politikai kör, amelyik a balesetre is adót vet ki. Rohadék magyar kormány.
-----
Ja, kárfizetés. Sokan úgy kötnek biztosítást, hogy meghallgatnak véleményeket is. Mindenkinek szabad joga ott kötni, ahol akar, de én az UNION Biztosítót nem tudom jó szívvel ajánlani, mert nekem kifejezetten rossz tapasztalataim lettek róla.
Nem ott van a biztosításom, másik autós által okozott kárt kellett az UNION-nak kifizetnie a részemre, de hosszú hónapok vitája, levelezgetése, telefonálgatása után fizették ki a teljesen jogos káromat. Ezt nem kívánom senkinek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html