Az önkéntes magánnyugdíjpénztárak jó teljesítményét jelzi, hogy az általuk elért reálhozam 2014-ben több mint 8,3 százalék volt, szemben a 2013-as 5,5, valamint a 2012-es 7,4 százalékkal. A pénztárak vagyonát alapvetően a hozam húzta tavaly. A tagpénztárak portfólióik kockázatától függően 2,2-18,51 százalékos hozamot értek el a múlt évben.

A szövetséggel együttműködő egészségpénztárak is jó évet zártak: összvagyonuk 2 százalékkal, 45 milliárd forint fölé nőtt, az egy főre jutó vagyon 1,5 százalékkal, 62,5 ezer forintra emelkedett. Fontos azonban hozzátenni, hogy az egészségpénztárak vagyon évek óta stagnál, mivel a tagok jellemzően kvázi készpénzként használjál ezt a lehetőséget, mivel az éves befizetések és a kifizetések gyakorlatilag megegyeznek.

A Stabilitás arra számít, hogy a következő időszakban a cafetériában nagyobb részesedése lesz az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári megtakarításoknak. A munkavállalói igényt jelzi, hogy a KutatóCentrum friss közvélemény-kutatása szerint az egészségpénztári és önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás jelenleg 24, illetve 22 százalékban elérhető cafetériaelemként, míg a a megkérdezett munkavállalók 42 százaléka semmilyen béren kívüli juttatást nem kap munkáltatójától. Amikor pedig arra kérdeztek rá, hogy ha maguk dönthetnének, milyen elemeket vennének be a cafeteria-csomagba, a dolgozók 35 százaléka szeretne egészségpénztári, illetve 28 százaléka önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást.

Miközben érezhetően egyre nagyobb teret nyer a öngondoskodás, fontos lenne, hogy a munkáltatók is ösztönözzék a hosszú távú öngondoskodást - fogalmazott Lehoczky. Különösen a nyugdíj érdekében érdemes minél korábban kezdeni a megtakarítást. E szempontból figyelmeztető, hogy a felmérés szerint a megkérdezettek 61 százalékának nincs semmilyen nyugdíjcélú megtakarítása. A szakember szerint a pénztári tagság munkáltatói oldalról történő támogatásával - számos egyéb tényező mellett - a munkavállalók lojalitását is fokozni lehet.

A szövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjkasszáknak csaknem 1,1 millió tagja volt 2014 végén, ez a korábbi évekbeli csökkenés után éves szinten stagnálást jelent. Az egy főre vetített vagyon az összvagyonnál is nagyobb mértékben emelkedett: 12,1 százalékkal 932 ezer forintot tett ki a múlt év végén. Az egyéni befizetések összege az utolsó negyedében kiugró volt, meghaladta a 24 milliárd forintot, ez duplája az előző három negyedévi 11,7-12,4 milliárd forintnak.

A szövetséghez tartozó egészségkasszákban a múlt év végén 725 ezer tag volt, ez mérsékelt emelkedést jelent. A kasszák bevétele 9 százalékkal 39,4 milliárd forintra nőtt, az egyéni befizetések 28 százalékkal 11 milliárd forint fölé emelkedtek, A munkáltatói befizetések emelkedése mérsékeltebb volt, 3 százalékkal 28,2 milliárd forintra nőttek.

Cafeteria-elemek népszerűsége

Választható a cégnél (%)Mit választana?* (%)
Erzsébet-utalvány4674
Szép-kártya2854
Egészségpénztári hozzájárulás2435
Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás2228
Helyi utazási bérlet2220
Iskolakezdési támogatás2010
Munkáltatói étkeztetés912
Munkáltatói üdültetés412
Iskolarendzserű képzési támogatás46
Egyéb23
* ha szabadon dönthetne            Forrás: KutatóCentrum, Stabilitás Pénztárszövetség