Eredménytelenül zárult a Magyar Posta vezetősége és a postás szakszervezetek közötti hétfői bértárgyalás a 2020-as béremelésekről, ezért szombaton demonstrációt tartanak a szakszervezetek Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt. - írja az mfor.hu.

A hétfői bértárgyalás után döntött úgy valamennyi szakszervezet, hogy csatlakozik a szombati tüntetéshez, ahol egy petíciót akarnak átadni az illetékes kormánytagnak.

Több hónapos szünet után július 1-én ültek le tárgyalni a munkáltatók és az érdekképviseletek vezetői a bérekről. Az mfor.hu szerint a posta arról tájékoztatta akkor a szakszervezetek képviselőit, hogy a veszélyhelyzet feloldását követően megvizsgálja a forgalom alakulását, a bevételek nagyságát és ezek alapján július 13-án, hétfőn megteszi az ajánlatát az érdekképviseletek részére.

A szakszervezetek szerint érdemi tárgyalás eddig nem volt és a Magyar Posta hétfői ajánlata elfogadhatatlan a dolgozók számára. Az mfor.hu-nak az egyik érdekképviseleti vezető azt mondta, nem volt bérajánlat, hanem egyszeri, augusztusi kifizetést ajánlottak a tárgyaláson az alapbér-fejlesztés helyett.

A Magyar Nemzettel azt közölte a Magyar Posta, hogy a posta felelős gazdálkodás mellett nem tudnak általános bérfejlesztést végrehajtani, ezért ajánlották az egyszeri kifizetést.

A juttatásban minden, legalább öt éve a vállalatnál dolgozó munkavállaló az eltöltött időtől függően sávosan emelkedő összegben részesülne. Az mfor.hu azonban emlékeztet, hogy ebből sokan kimaradnának, hiszen nagy a fluktuáció, sok az olyan új dolgozó, aki még nincs öt éve a cégnél.

Bár a Magyar Postánál tavaly jelentős leépítések voltak, a bérköltségek ennek ellenére növekedtek: teljes munkaidőben tavaly már csak 23,6 ezren dolgoztak a 2018-as 24,5 ezer után. Az összesített bérköltség viszont 104 milliárd forint lett a korábbi 94,6 milliárd forint helyett - írja az mfor.hu.