Mintegy ötmilliárd forintos beruházással bővíti termelési kapacitását a Continental csoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Kft. Makón és a ContiTech Magyarország Kft. Nyíregyházán, amelyhez a magyar állam 1 milliárd 50 millió forint készpénztámogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.  A beruházással 216 új munkahely jön létre Makón és Nyíregyházán, és Makón 4000 négyzetméterrel bővítik a termelési területet, továbbá 5000 négyzetméteres új logisztikai csarnokot alakítanak ki.

Ez a támogatásintenzitás - vagyis a beruházáshoz nyújtott állami támogatás aránya - pariban van a Mercedes-gyárépítéshez vagy az Apollo Tyres beruházásához adott szubvencióval, illetve a magyar, szintén autóipari beszállító Csaba Metál Zrt.-nek adott támogatással.

Szijjártó Péter szerint kiemelt cél az autóipar beszállítói kapacitásának folyamatos fejlesztése Magyarországon, mivel a szakképzett munkaerő számának növelése mellett ezzel lehet a Magyarországot még vonzóbbá tenni a nemzetközi autóipar szereplőinek. A makói gyár a legnagyobb a világon az autóipari műanyag hűtő-fűtő csövek gyártásában, az európai utakon futó autók közül minden ötödikben Makón gyártották az ilyen berendezéseket - ismertette a miniszter.

A miniszter elmondta: a beruházási szándékát a ContiTech Fluid Automotive Kft. és a ContiTech Magyarország Kft. közösen jelentette be a magyar kormánynak, a kapacitásbővítő beruházásról szóló megállapodást is ezzel a két céggel kötötte a kormány.

Nagy Mihály, a ContiTech Fluid Automotive Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cég fő profilja a hűtő-fűtő csőrendszerek gyártása autókba, amelyeknek dinamikusan bővült a piaca az elmúlt években, és további növekedésre számítanak. Az új modellekben egyre több a hűtést igénylő rendszer, a hibrid, elektromos autókban az akkumulátorok hűtése miatt mintegy dupla annyi hűtőrendszerre van szükség, mint a hagyományos autókban - fejtette ki.

Hozzátette: az 1995-ben alapított makói gyár nemcsak előállítja a hűtő-fűtőrendszereket, hanem innen koordinálják a Continental tíz hasonló rendszereket termelő gyárát, a beruházásokról, fejlesztésekről, minőségirányításról is innen döntenek. Az ügyvezető igazgató szerint a Contintental hosszú távon tervez Magyarországon, sikeres az együttműködés a koránnyal. Nem szeretnének megállni a beruházásokkal, most is folynak a tárgyalások a hűtő-fűtő csőrendszer-gyártó kapacitások további bővítésére a kormány képviselőivel - tette hozzá.

Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere elmondta: a ContiTech a legnagyobb munkaadó a 24 ezres városban, és a beruházás új lehetőségeket nyitott meg a város számára. A polgármester szerint 64-ről 105 hektárra tervezik bővíteni Makó ipari parkját, hogy minél több hasonló céget tudjanak fogadni a városban.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a makói ContiTech Fluid Automotive Kft. 2014-ben 3,6 milliárd forintos mérleg szerinti nyereséget ért el, szemben az előző évi mintegy 2,9 milliárddal. Az értékesítésből származó nettó árbevétel szintén nőtt tavaly: több mint 50 milliárd forintot tett ki az előző évi 41 milliárd után. A kft. jelenleg mintegy 2000 alkalmazottat foglalkoztat. A nyíregyházi székhelyű ContiTech Magyarország Kft. tavaly 2,6 milliárd forint nyereséget ért el, az előző évi 1,3 milliárd forint után. A cég értékesítésből származó nettó árbevétele 14,2 milliárd forint volt 2014-ben, szemben az egy évvel korábbi 10,6 milliárd forinttal. A Kft. jelenleg mintegy 250 munkavállalót foglalkoztat.