A cég közleménye szerint a CERN-t, amely az ENSZ-hez hasonlóan országok feletti szervezet, jelenleg 20 tagország, közöttük Magyarország működteti, kutatásaiban mintegy tízezren vesznek részt.

Az MVM OVIT a március 21-én kiírt pályázatot nemzetközi versenytársakat megelőzve nyerte el - közölte a társaság. Az augusztus 9-én aláírt szerződés alapján az OVIT a 66 kilovoltos hálózat szekunder rekonstrukciójára kapott megbízást.

A munka magába foglalja mind a védelmi és irányítástechnikai berendezések, mind a védelmi szekrények és a szabadtéri készülékek közötti szekunder kábelek teljes cseréjét, valamint az egész rendszer megtervezését, helyszíni telepítését és üzembe helyezését. A projekt értékét növeli, hogy a védelmi és irányítástechnikai rendszerbe hazai fejlesztésű és gyártású berendezéseket építenek be - közölte az OVIT.

A tervek jóváhagyása után, novemberben kezdődhet meg a védelmi szekrények budapesti gyártása, majd jövő év február végétől indulnak a helyszíni szerelési munkák.