Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dabasi cég egy eddig csak kis méretben létező technológiát tett ipari körülmények között is alkalmazhatóvá. E megoldás a gyógyszerek hatóanyagának tisztítása során rendkívüli hatékonyságnövekedést és tisztaságjavulást tesz lehetővé, így akár 80 százalékos költségmegtakarítás érhető el - adta hírül az Eximbank.

A RotaChrom Technológiai Kft.-t 2014-ben alapította Németh László vegyészmérnök és Lorántfy László vegyész, hogy a saját ötletükön alapuló szabadalmaztatott technológiát továbbfejlesszék és bevezessék a piacra. Dabason található a RotaChrom központi irodája és laborja, ahol 2016-ban kezdték meg a RotaChrom CPC berendezések kis szériás gyártását és értékesítését.

A RotaChrom eszközét használja többek között a világ egyik vezető generikus gyógyszergyártója is. Az alapítás óta eltelt három évben a cég ugrásszerűen növelte árbevételét, amely 2016-ban meghaladta a 100 millió forintot, ezzel megháromszorozta az előző évi forgalmát.

A magyar cég által szabadalmaztatott gyógyszerhatóanyag-tisztítási eljárás fokozatosan kiszoríthatja a gyógyszeriparban jelenleg elterjedt, mintegy 5,5 milliárd eurós piacú preparatív folyadék-kromatográf megoldást. A GB & Partners által kezelt Exim Exportösztönző Magántőkealap meglátta a lehetőséget a technológiában és az üzleti modellben, ezért több lépcsőben mintegy 1,5 milliárd forintot fektet a cégbe, jelentős kisebbségi tulajdonrészt szerezve. A cég távlati tervei között szerepel a tőzsdére lépés is.