Magyarokon tesztelik a jövő mobilszolgáltatását

A Magyar Telekom az idén egy olyan új szolgáltatást vezet majd be, amely hanghívásokhoz, üzenetküldéshez és videóhívásokhoz egyaránt használható, bármely eszközről elérhető egy alkalmazáson belül, egyetlen mobilszám használatával. A fejlesztést a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom (DT) mutatta be a Barcelonában most zajló Mobil világkongresszuson.
MTI, 2016. február 23. kedd, 11:28
Fotó: Reuters

Az alkalmazást Magyarországon és Szlovákiában elsőként vezetik be 2016 második félévében. Az úgynevezett immmr egyesíti az internetalapú (IP) hírközlést a mobil hírközlés előnyeivel. A szolgáltatással a mobiltelefon-számok virtuálissá válnak, vagyis többé már nem tartoznak egy meghatározott készülékhez vagy SIM-kártyához.

Gyenes András Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese szerint jelenleg modellváltás zajlik a fejlesztésben a távközlés területén, míg korábban a technológiai újítás volt a középpontban, most előtérbe kerül a felhasználó és az ügyfélélmény növelése. Egy független hálózati mérés alapján a Magyar Telekom infrastruktúrája  hangszolgáltatásban és sebességben is első helyen végzett a DT-csoporton belül, valamint a teljes, 40 hálózatból álló európai mezőnyben is.

Tremmel János hálózatfejlesztési igazgató elmondta, hogy Szlovákia, Horvátország és Románia is versenyzett a DT-csoporton belül az első adatközpont létrehozásáért, végül Magyarországon létesül az első ilyen központ az idei év második negyedévében. Az adatközpont létrehozását szintén a barcelonai kiállításon jelentették be hétfőn. A központ a jövőben a DT minden európai leányvállalatnak fog szolgáltatást nyújtani.

A Magyar Telekom tavaly azt a célt tűzte ki, hogy 440 ezer új háztartásba eljuttatja a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű internetelérést, ezt a célt túlteljesítve több mint 460 ezer háztartást ért el saját anyagi erőforrásaiból. Mindez része annak a vállalásnak, hogy 2018-ra minden háztartásban legyen szélessávú hálózat. Az elmúlt húsz évben nem volt ilyen mértékű hálózati fejlesztés Magyarországon.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Daniel Dakota, 2016.02.23 14:20

@gabesz73: 40 ft percdíjból hová megy a többi 18 Ft?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2016.02.23 13:51

@gabesz73: Egyrészt szerintem fogalmad sincs hogyan gondolom, másrészt a szektoradók előtt is ugyanez volt a helyzet. Magyarországon más országokhoz képest, főleg vásárlóerőparításon nézve, eszméletlen drága volt és most is az a mobilszolgáltatás.

Az hogy lehet valamit tenni az ügyben a szektorális adókhoz való hozzányúláson kívül is, számomra az is mutatja, hogy tavaly, a céges telefon esetében szolgáltatót váltottam, a Telenortól átmentem egy (mobilpiacon) kis szolgáltatóhoz és kb felére esett a fizetendő díj (egyik sem flottás díjcsomag). Neki talán nem ugyanazon adókat kell fizetnie? Dehogynem. Olcsóbban ki tudja hozni? Ki tudja. Más kérdés, hogy kapcsolt szolgáltatással adja el, ami nekem éppen megfelelt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gabesz73, 2016.02.23 13:29

@rw2: igen valóban kellene kezdeni valamit csak szerintem nem ugy ahogy te gondolnád a telekomunikációs szektort szép kis különadókkal csesztetik minden perc után +adó minden sms után +adó minden vezeték megtett métere után +adó + 27% áfa folytassam lehetne pl a 40ft percdijból 22 az adó!!!!!!! tényleg lehetne vele mit kezdeni
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2016.02.23 12:33

Lehet inkább ezzel kellene kezdeni valamit:
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/durvan_sokat_fizetnek_a_mobilozasert_a_magyarok.610486.html
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html