A Napi Gazdaság keddi számának cikke


- A General Electric (GE) lépten-nyomon az innováció fontossága és annak gazdasági fellendítő szerepe mellett kardoskodik. Hogyan mutatnak ebben példát?

- Júliusban indítottuk útnak a világszerte meghirdetett Eco Challange programunkat, amely azon a felismerésen alapul, hogy az energetika megújítása érdekében még a legnagyobb ipari szereplőknek is nyitottnak kell lenniük a külvilág felé, együtt kell működniük az innovációban élen járó kis cégekkel. A szeptember végén lejáró pályázatunkra egyedül a térségből eddig mintegy 100 pályamunka érkezett, kkv-któl és egyéni kutatóktól egyaránt. A kezdeményezésnek megnyert kockázati tőkebefektetőkkel közösen az a célunk, hogy megfelelő forrást biztosítsunk azon pályázóknak, akik a saját okos hálózatokról alkotott elképzeléseinkbe illő fejlesztésekkel állnak elő.


- Magyarországról is érkezett pályamunka? Alkalmas terep vagyunk az energetikai kísérletekre?

- Eddig 15 pályázatot fogadtunk be Magyarországról, és reméljük, érkezik még több is. A kezdeményezés munkahelyeket is teremt - a kiválasztott fejlesztéseket a feltalálókkal közösen alakítjuk piacképes termékké, megfelelő anyagi forrásokat biztosítva ahhoz, hogy felnőjenek a feladathoz mind létszámban, mind eszköztárban. Az okos hálózatok esetében is szükség van kísérleti projektekre, ahol a gondolat gyakorlatban is megvalósul Közép-Európában. Ennek a régiónak óriási lehetőséget adnak az ugrásszerű fejlődésre az infrastruktúra modernizálását segítő strukturális alapok. Magyarország kivételes helyzetben van, mert az infrastruktúrával foglalkozó GE-nek itt három területen működik csúcstechnológiát termelő gyártása (vízkezelésben, energetikában és egészségügyben). Ezeknek a technológiáknak a hazai alkalmazása példaként szolgálhat a régió számára is.


- Megvalósíthatók az EU 2020-as energetikai célkitűzései?

- Az európai tervek szerint 2020-ra az energiafelhasználás 20 százalékának tiszta forrásból kellene származnia. Nem tudom, hogy ezt mindenhol sikerül-e elérni, de egyelőre jó úton haladunk az elsődleges cél, a fosszilis és a megújuló források felhasználása közti kellő egyensúly eléréséhez. Le kell azonban számolni a mindenre jó ezüst pisztolygolyó elvével: a világ energiaellátását nem lehet egyetlen tiszta forrásra építve átalakítani. Meggyőződésem, hogy a fosszilis és a nukleáris energia továbbra is az alapja lesz minden rendszernek - itt az a fontos, hogy olyan a rendszereket fejlesszünk, amelyek működése a legkisebb károsanyag-kibocsátással jár. Ennek ellenére a nap-, szél-, és vízalapú energiák kiaknázása kulcsfontosságú, hiszen ezen erőforrások nem rendelkeznek nemzetiséggel, s nagyban hozzájárulhatnak az energiafüggőség enyhítéséhez.


- Miről ismerszik meg a jó energiapolitika?

- Fel kell ismernünk, hogy az előállított energia fele a termeléstől a fogyasztóig tartó útja során elvész. Emiatt szükséges, de nem elégséges, ha az energia forrása és előállítása diverzifikált. Ezt pedig legegyszerűbben az energia díjszabásán keresztül lehet megoldani. A kereslet-kínálat napon belüli dinamikájára épített energiaárazás, amely figyelembe veszi a felhasználók igényeit - azaz például azt a tényt, hogy este 7-10 óra között a legnagyobb az energiaéhség és hajnali kettőkor ehhez képest csökkenti az árat - sokat alakíthat a felhasználói szemléleten, egyúttal jelentős megtakarítást hoz. E változó árú energiának a megfelelő kiaknázásához van szükség az okos hálózatokra. Emellett a felhasználóknak - akik manapság még nagyon hanyagok ebből a szempontból - is tudatosságra van szükségük.


- Hogyan képzeli el az átállást? A válság során Nyugat-Európában előszeretettel alkalmazott roncsprogramokhoz hasonló, a hűtők, mosógépek és egyéb háztartási eszközök korszerűsítését ösztönző kormányzati adókedvezmények több szempontból is hasznosak lehetnek.

- A kormányzati ösztönzés hasznos, de nincs rá feltétlenül szükség; ráadásul a roncsprogramokhoz hasonló kezdeményezések könnyen lufit hozhatnak létre, amellyel aztán vigyázni kell. A szolgáltatók hozzájárulása, sőt a fogyasztók felismerése is elegendő, amennyiben az okos mérőóra vagy a programozható háztartási gép tényleg megtakarítást hoz. A kormányzat feladata a cél világos kitűzése, valamint olyan ösztönzők beépítése, mint például az energiahatékony lakó- és irodaházak építéséhez adott adókedvezmények. Lesznek olyan országok, ahol a közüzemi szolgáltatók magukra vállalják a feladatot, másutt teljesen a felhasználó döntésén múlik a változás.

A siker az együttműködésben rejlik - a kormányzatnak biztosítania kell a megfelelő szabályozási hátteret, az iparági szereplőknek a megfelelő technológiát, de a legnagyobb feladat megoldása így is a felhasználókra vár. Ők lehetnek a folyamat fő előmozdítói, ahogy ezzel a GE-n belül is szembesültünk.

A légitársaságok fontos ügyfelei a cégüknek, s az elmúlt időszakban különösen a válság során jelentős változtatások ösztönzői voltak - kisebb fogyasztású, kisebb hang- és légszennyeződést okozó hajtóműveket követeltek. Az új Boeing-787-es Dreamliner és az új Airbusok már GEnx-motorokkal készülnek majd, amelynek a hangkibocsátása az előírtnál 60 százalékkal, az üzemanyag-igénye pedig 15 százalékkal alacsonyabb, mint az általunk gyártott korábbi turbináknak.