Magyarország legnagyobb naperőműve épül meg a Mátrában

Magyarország eddigi legnagyobb, 15 megawattos (MW) fotovoltaikus, azaz napkollektoros projektje indul tavasszal a Mátrai Erőműben, a 6,4 milliárd forint beruházással megépülő naperőmű a tervek szerint októberben lép üzembe - tájékoztatta a társaság titkársági és PR osztályvezetője szerdán az MTI-t.
MTI-Eco, 2015. február 18. szerda, 18:19
Fotó: Reuters

Bárdos Béla közlése szerint a cég megtelt 30 hektáros Őzse-völgyi depóniáján megvalósuló fejlesztés keretében összesen 72 ezer 480 darab, egyenként 255 watt teljesítményű polikristályos napelemből épül meg az erőmű. A projekt 50 százalékban saját erős beruházás, amit fejlesztési adókedvezmény egészít ki.

Bárdos Béla felidézte: a 950 MW beépített kapacitással rendelkező Mátrai Erőmű Zrt. a magyarországi villamos energia igények közel 15 százalékát elégíti ki, a hazai termelésből több mint 20 százalékkal részesedik, ezzel a második legnagyobb áramtermelő.

A Mátrai Erőmű alapvetően lignittüzelésű, amelyhez az alapanyagot a visontai és bükkábrányi külfejtéses bányáiból szállítja be. Ezen felül éves szinten 8 százalékban növényi eredetű biomasszát is hasznosít, amelyet magyarországi termelői integrátoroktól, illetve kereskedőktől szerez be.

Közleményében rámutatott: a társaság a megújuló energiaforrások részarányát tovább kívánja növelni a villamosenergia-termelésben.

A naperőmű szállítója a Wire-Vill Kft., az IBC Solar GmbH és az Energobit S.A. alkotta magyar-osztrák-román konzorcium. A hálózati csatlakoztatáshoz szükséges transzformátorokat a CG Electric Systems Hungary Zrt., korábbi nevén a Ganz Villamossági Művek szállítja.

A Mátrai Erőmű Zrt. 74 százalékban német tulajdonban van, többségi tulajdonosa az RWE Power AG, 26 százalékot pedig az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. birtokol. A mintegy 2100 embert alkalmazó társaság 2013-ban 95,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, nyeresége pedig 10,5 milliárd forint volt.

(Képünk illisztráció.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rw2, 2015.02.19 12:30

@shinichi:
Ugyebár az a 2000MW (nem miliWatt :) ), nem tud zsinóráramot biztosítani, míg az általad meg nem nevezett 2000MW pedig tud.

Másrészt nekem úgy tűnik ez az egész inkább szól arról, hogy a nagy széndioxid kibocsátású ligniterőmű szeretné csökkenteni az 1KWh áramra számolt széndioxid kibocsátását és nem tud mi mást kezdeni az az Őzse völgyi zagydepójával amit rekultiválni kellene. Ez összességében nem baj, de ilyenkor van rá esély, hogy nem a megtérülés az elsődleges szempontjuk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

shinichi, 2015.02.19 09:35

Egyébként csak érdekességként, ha 15 mW 6.4 milliárd forint, akkor 2000 mW kijön 853 milliárdból. Ugyebár...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

shinichi, 2015.02.19 09:28

@DrAgy: meg azt se feledjük, hogy amikor nem fúj a szél, akkor nem termel, ugye? Láttad tegnap a szaudi imámot, aki bebizonyította, hogy nem is forog a föld, mert akkor nem lehetne Kínába repülni, mert a repülőgép alatt mindig ugyanannyit fordulna a bolygó....?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bernstein, 2015.02.19 00:11

szerencsére nem a napi.hu tájékozott kommentjeitől lesz jó vagy kevésbé jó döntés egy ilyen projekt - ahogy a repülő sem az ég felé vonyító kutyáktól fog leesni vagy fennmaradni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2015.02.18 22:18

@RealMan: azért léteznek termikus naperőművek is, csak a cikkben úgy tűnik keverik a fogalmakat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html