Az új győri telephely kiválasztása során kiemelt szempont volt az Audi közelsége, hiszen a társaság közvetlenül a járműgyár szerelőszalagjára szállítja termékeit - mondta az avatáson Veit Wagner, a cégcsoport alelnöke. Világszerte mintegy 40 üzemben termel a Rehau, amelynek győri üzeme rekordgyorsasággal, egy év alatt épült fel. A társaság több mint két évtizede dolgozik az Audival, amelynek 2005 óta szállítanak korábbi győri telephelyükről. Mostantól az Audi A3 Cabrio és Coupé, a jövő év közepétől pedig a TT és a Q7 első és hátsó lökhárítóit állítja elő a most felavatott gyárban a jelenleg 130 fős alkalmazotti csapat - tette hozzá Wagner.

Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke beszédében azt emelte ki, hogy csak világszínvonalat nyújtó beszállítókkal tudnak világszínvonalú járműveket előállítani. Utalt arra, a Rehau győri gyára a Volkswagen-csoport más márkáinak is beszállítója, többek között a cégnél készülnek a VW Touareg lökhárítói is.

A polimereket gyártó cégcsoport két évtizede van jelen Magyarországon. Eddig az építőipar és az ipar, jellemzően a bútorgyárak számára állított elő terméket, most azonban harmadik ágazatként az autóipart is kiszolgálja.

Amikor a magyar kormány 2010 nyarán célul tűzte az ország újraiparosítását, Európa-szerte kétkedés fogadta ezt, mostanra viszont uniós célkitűzés lett az ügy; a 2014-2020-as tervezési ciklus végére a közösség 16-ról 20 százalékra kívánja emelni az ipar arányát a GDP-ben, míg Magyarországon ez az arány már most 24 százalék - közölte Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár kijelentette. Megjegyezte: az autóiparnak más ágazatoknál jóval nagyobb multiplikátor hatása van. Kitért arra is: míg Magyarország számára versenyelőny a térségbeli államokénál jobb infrastruktúrája vagy a munkaerőpiac elmúlt két évben megteremtett rugalmassága, a beszállítók terén rosszabbul áll az ország a másik három visegrádi államnál. "Ez az a pont, ahol további erősítésre van szükség" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a következő uniós tervezési ciklus különösen hangsúlyos témája lesz a magyar exporton belül a hazai beszállítói arány növelése.