Magyarosít a Lidl áruházlánc

Még több magyar beszállítót keres a Lidl, a magyarok arányát 54-ről 60 százalékra emelnék - közölte a kereskedelmi vállalat.
NAPI, 2013. március 5. kedd, 11:02
Fotó: Napi.hu


A Lidl Magyarország bejelentette, hogy elindul a Lidl a magyar beszállítókért elnevezésű program. Az áruházban elérhető magyar termékek aránya jelenleg 54 százalék, a programtól azt várják, hogy 2014 végére ez az arány 60 százalék legyen. A Lidl Magyarország Bt. lehetőséget biztosít a magyar beszállítóknak a nemzetközi megjelenésre is, a termékek más európai országok áruházainak polcaira kerülhetnek.

Jelenleg 36 magyar beszállítónk 106 terméke érhető el 9 különböző országban - mondta Kovács Gergely, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója. Az elmúlt évben a Lidl magyar beszállítói 8,4 milliárd forint exportforgalmat bonyolítottak regionálisan.

A Lidl jelenleg 157 áruházzal van jelen Magyarországon, 1400-at is meghaladó termékkínálatában mintegy 200 magyar beszállító 810 féle terméke érhető el, azaz a magyar termékek aránya meghaladja az 50 százalékot.

A program keretében a Lidl meghirdeti az Év beszállítója díjat, amellyel 2013 beszállítói értékelésének eredményei alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtó beszállítóikat szeretné díjazni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkiita, 2013.03.05 17:16

Még több magyar beszállítót keres a Lidl, a magyarok arányát 54-ről 60 százalékra emelnék...

..majd akkor lesz itt növekedés ,meg sok piaci alapú munkahely , jólét ,ha a 60%-ból 85% lesz .....,de persze jó minőségű ,magyar alapanyagból ,magyar vállakozók által ,magyar munkaerővel előállított áru..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bernstein, 2013.03.05 15:41

...és mire megy a 60% magyar áruval? A Tescoban ez 74%, de az igaz magyarok szerint ő is tolvaj karvalytőke, aki ármánnyal direkt tönkretesz minden címeres kutyabőröst:-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matsca, 2013.03.05 14:35

Jogod van az országból is elmenni...csak tessék el lehet menni, ha nem tetszik....Miért is kell ostoba magyar ellenesnek lenni???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2013.03.05 11:35

Akkor nem lesz annyi bünti? Mert az Aldit most szigorlatozták. Felesleges annyi lánc, ha végül mind úgy magyarkodik mint a cba.
Jogunk van a nem magyar cuccokhoz. Főleg, nem az olyan hazai minőséghez, mint a legújabb tejbotrányos.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html