Legendás Malév-gép került kalapács alá (frissítve)

Kinek kell több mint négymillió forintért egy muzeális IL-18-as Malév-gép a ferihegyi repülőmúzeumból? A repülőgépet eladásra hirdették meg, látszólag bárki megveheti.
Domokos Erika, 2019. február 1. péntek, 19:07
Fotó: Napi.hu - Aeropark.hu

A Ferihegyi Repülőgép Emlékpark Alapítvány felszámolója most először hirdette meg eladásra a szervezet tulajdonában lévő egykori Malév-gépet, a szovjet gyártmányú IL-18V HA-MOG lajstromjelű repülőt, a minimálár 4 millió 220 ezer forint - derül ki a felszámoló Honoratior Kft. pályázati kiírásából.

A gázturbinás gép 1964-ben állt forgalomba, utasokat 1978-ig szállított, azután teherszállítóvá alakítottak. Egyik hajtóműve 1988-ben kigyulladt, a javítás után azonban már nem állt forgalomba, leselejtezték, előbb a Malév oktatási központ tanműhelyében kapott helyett, majd a repülőmúzeumba került. 2014 júniusában a külső festését felújították. Az összes repült ideje 36 558 óra - derül ki a Wikipedia szócikkéből.

Lecserélték az üzemeltetőt

A 2018 márciusa óta felszámolási eljárás alatt lévő Ferihegyi Repülőgép Emlékpark Kulturális Alapítvány működtette korábban a ferihegyi emlékparkot és repülőmúzeumot. A szervezetet 2004-ben alapították - három tagú kuratórium vezetésével - azzal a céllal, hogy "a forgalomba már nem közlekedő repülőgépek és azok földi kiszolgáló berendezéseinek segítségével a magyar polgári repülés történetét" bemutassák a nagyközönségnek. (Ennek előzménye az volt, hogy a ferihegyi repteret működtető Budapest Airport Zrt. megvált minden olyan üzletágától, amely nem kapcsolódott a repülőtér üzemeltetéséhez, így a múzeumtól is.) Az alapítvány elérhető közhasznúsági jelentései alapján 2012-től veszteségesen működött, a ráfordításai meghaladták a bevételét, 2012-ben 3,8 millió, 2013-ban 5,8 millió, 2014-ben 3,8 millió forint veszteséget könyvelt el. A szervezetnek 2011-ben még 30 millió forint bevétele volt, majd 2012-ben 22 millió, 2013-ban 12 millió, 2014-ben csak 3 millió forint.

A Budapest Airport 2013-ben új céggel szerződött a ferihegyi látogatóközpont megújítására és színvonalának emelésére (a korábbi üzemeltetővel történt nem éppen békés elválásról a Totalcar egy korábbi cikkében is olvashat). Az új cég, a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (LKK) működteti 2014-től a repülőmúzeumot is, Aeropark néven. A vállalkozásnak jelenleg hat magánszemély a tulajdonosa, és a leadott cégbeszámolók alapján évek óta nyereségesen tevékenykednek, a 2014-es 34 millió forint nettó árbevételük 2017-re 94 millió forintra nőtt, az évben az adózott eredmény meghaladta a 13 millió forintot - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

Múzeumban lenne a helye, de hol?

Az IL-18V HA-MOG repülőgép üzemképtelen, részlegesen megbontott, a műszerek hiányoznak belőle - olvasható a pályázati kiírásban. Jelenleg nem mozgatható. A felszámoló azt is közli a pályázatban, hogy a gép és az alkatrészek kizárólag repüléstechnikai műszaki kiállítási darabként kezelhetőek. A muzeális jellegű fenntartását indokolja szerinte az is, hogy a Magyarországra leszállított IL-18-as gépekből csak négy maradt fenn, amelyekből három található az országban.

A repülő megvásárlására február 8. és 23. között lehet ajánlatot tenni az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül.

Frissítés: az Aeropark megvenné a gépet

A korábbi tisztázatlan státusz után a felszámolás során kiderült, a HA-MOG IL-18 repülőgép tulajdonjoga a megszűnő alapítványé, ezért nincs más törvényes megoldás, mint a nyilvános értékesítés - közölte lapunkkal az Aeropark repülőmúzeumot működtető LKK. "Az Aeropark minden eszközzel ragaszkodik a repülőgéphez és minden törvényes eszközzel elkötelezett a megvásárlására. Amennyiben az árverés során magasabb licit érkezne, egy esetleges egyéb vevő számára nem a vételár, hanem az elszállítás költsége merül fel a lényegi elemként, ami akár százmilliós tétel lehet."

"Az Aeropark elkötelezett aziránt, hogy a teljesen üres és lezárt, kívül pedig az Aeropark által immár feljavított állapotú repülőgép a helyén marad, és az LKK tulajdonába kerülve, a fejlesztéseket megkapva, változatlanul hirdeti a jövőben is a magyar repüléstörténet szép és izgalmas fejezetét" - írta az LKK a lapunknak küldött tájékoztatásában.

A felszámoló Honoratior Kft. a repülőgéppel egy időben két személyautót is eladásra hirdetett meg a Ferihegyi Repülőgép Emlékpark Alapítvány vagyonából. Az Opel Corsa Van típusú jármű és a Ford Focus Turnier mindegyike működésképtelen, az előbbi 2006-os, az utóbbi 2004-es gyártmány, az irányáruk 300 ezer, illetve 480 ezer forint.

HOZZÁSZÓLÁSOK