A felszámoló honlapján kedden olvasható pályázati felhívás szerint a háromezer négyzetméteres balatonlellei üdülőért 323 millió forintot kér a felszámoló, míg a benne található berendezési tárgyaktól és eszközöktől 6,4 millióért válnának meg.

Emellett meghirdettek egy 2001-es évjáratú Iveco teherautót is 680 ezer forintos áron és értékesítenék a Külügyminisztériummal szemben fennálló 87,4 millió forintos követelést is.

A felszámoló legutóbb egyebek mellett a légitársaság HA-LNA lajstromú Bombardier CRJ200ER típusú gépét, valamint Bombardier Q400-as és Boeing 737 Next Generation alkatrészeket is értékesíteni akarta, de ezekre nem érkezett pályázat. A gép közel 15 ezer órát repült, a felszámoló 3,6 millió dolláros (817 millió forintos) áron hirdette meg legutóbb tizedszer.

A Malév 2012 február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után, felszámolásának határidejét a bíróság legutóbb az idén hosszabbította meg június végéig.

A légitársaság egykori munkavállalói március 29-re, a Malév 68. születésnapjára demonstrációt szerveztek, mert az érdekvédelmi szervezetek szerint több mint ezer volt Malév dolgozó még mindig nem kapta meg jogos jussát.