Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az építőipari segédanyagokat gyártó vállalat csütörtöki közleménye szerint a bővülés annak köszönhető, hogy a hatékonyság javításával és piacépítő munkával a Mapei Kft. ki tudta használni az építőipar erősödését. Markovich Béla ügyvezető szerint az ágazat fellendülése idén is folytatódhat, és bár továbbra is gondot okoz a szakemberhiány, hosszabb távon kedvező változások látszanak ezen a téren is - írták.

A tapasztalatok szerint a bérnövekedés hatására mérséklődik a szakemberek kivándorlása, sőt egyre többen költöznek haza, a vendégmunkások alkalmazása pedig rövid távon is enyhítheti a szakemberhiányt - olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy a Mapei Kft. a jelentős belföldi kereslet miatt csak novemberben tudott ismét kivitelre termelni, miután 2,8 milliárd forintból duplájára bővítette sóskúti üzemének gyártókapacitását. A vállalat arra számít, hogy az exporttevékenység az idei növekedéshez jelentős részben járulhat hozzá.

A Mapei Kft. az MTI kérdésére közölte, hogy idén 15 százalék körüli árbevétel-növekedésre számítanak. Az idei bővülés különösen az iparipadló- és az építéskerámia-termékvonalon volt jelentős, 40 százalék körüli - tették hozzá.

A nyilvános cégadatok szerint az 1991-ben alapított Mapei Kft. 2016-ban 10,2 milliárd forint árbevételt és 289 millió forint adózott nyereséget ért el. Az árbevétel 2017-ben 12,8 milliárd forintra, az adózott eredmény 740,6 millió forintra nőtt. A 2018-as nyereség még nem ismert - közölte a Mapei Kft. az MTI-vel. Hozzátették, hogy idén várhatóan 20 fővel bővítik a munkavállalói létszámot.

A Mapei Kft. anyacége a világ 5 kontinensén 35 országban tevékenykedik, 81 leányvállalatból és 70 gyártóegységből áll.