A BKV vezetősége pénteken napirendre tűzte az óbudai buszgarázs bezárásának ügyét, ám elnapolták a témát - írja a Népszabadság. A lap szerint vélhetően megvárják a döntéssel az M3-as metró felújításával kapcsolatos tender végét. Az ezen nyerő cégnek jól jöhet a garázs, ahol tárolhatná és karban tarthatná a járműveit. Ehhez bérbe vehetné a telephelyet.

A politikai hátszele miatt esélyesnek tartott Budapest Busz Zrt. állítólag már meg is kereste a BKV vezérigazgatóját, hogy az együttműködésről tárgyaljanak, ha ők nyernék a metrópótlótendert. E cég hátterében több forrás szerint Rogán Antal kabinetminiszter és Habony Árpád, a miniszterelnök informális tanácsadója áll.

A BKV, amely kimarad a metrópótlásból, abban bízik, hogy ezt-azt kölcsön adhat a győztesnek. A pályázók egy részének ugyanis nincs budapesti telephelye. A BKV hat járműtelepe közül kettőt már korábban bezártak. Szakszervezeti vezetők az újabb telephely leállításának lehetősége mögött a BKV teljes leépítésének folytatódását látják.

A cég 1968-ban a busz-, a villamos- és a HÉV-üzem összevonásával jött létre, majd ehhez jött a metró. Most ez zajlik visszafelé. A HÉV novembertől kiválik, a buszbizniszből sokat elvitt egyes járatok kiszervezése külső szolgáltatóhoz és még az is felmerült az uniós tárgyalásokon, hogy a hármas metrót koncesszióba adják.