Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pénzintézetnél az év első munkanapja óta az ország minden területén intenzíven érdeklődnek az ügyfelek az új, akár tízmillió forintos csok iránt. Ezen belül vidéken a kisebb településeken mutatkozik erősebb érdeklődés, ahol jellemzően az új lakóház építésére, míg a nagyobb városokban az új lakás vásárlására igénybe vehető támogatásokra kíváncsiak az ügyfelek.

A támogatások igényléséhez számos feltételnek kell megfelelni, így a Budapest Bank azt javasolja érdeklődő ügyfeleinek, hogy a tájékozódást a bank honlapján kezdjék, ahol részletes információkat találnak a támogatás feltételeiről. További kérdések esetén a telefonos ügyfélszolgálatot érdemes hívni, illetve a bankfiókokban a bank tanácsadói segítenek eligazodni a szabályok között.

A pénzintézet szakemberei külön felhívják a figyelmet, hogy a legkeresettebb "10+10 milliós támogatás", azaz a három gyermek után igényelhető 10 milliós csok és a kizárólag e mellé igényelhető 10 milliós kamattámogatott hitel kombinációja, kizárólag új lakás vásárlására vagy építésére igényelhető.

Amennyiben az ügyfélnek már konkrét elképzelése van, esetleg a megvásárolni kívánt ingatlant is kinézte, mielőtt adásvételi szerződést kötne, vagy bármilyen kötelezettséget vállalna, mindenképpen célszerű személyesen egyeztetnie a bankkal a támogatás igénylésének feltételeiről. Figyelemmel az igényléshez szükséges dokumentumok költségvonzatára és érvényességi idejére, fontos, hogy az ügyfelek csak a banki tanácsadókkal történt egyeztetés után kezdjék el a támogatás igényléséhez szükséges igazolások beszerzését - javasolja a BB.