Már csak egy bankot köteleznek pufferképzésre

A jegybank a júniusi felülvizsgálat után a 2018. első negyedéves problémás projekthitel-állomány alapján a CIB Bank Zrt.-nél csökkentette a rendszerkockázati tőkepuffer-képzési kötelezettséget, míg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél megszüntette azt - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2018. július 3. kedd, 13:18

A Magyar Nemzeti Bank keddi közleménye szerint a CIB Banknál egy százalékos tőkepuffert írtak elő július elsejétől, ami a korábbi mérték fele.

Emlékeztettek arra: a 2008-as válság előtt a kereskedelmi ingatlanfinanszírozási piacon kialakult túlzott hitelezés miatt felépült problémás projekthitel kitettségek kiemelt pénzügyi stabilitási kockázatot jelentettek, ezért döntött az MNB 2014 őszén a rendszerkockázati tőkepuffer (Systemic Risk Buffer - SyRB) követelmény előírásáról.

A problémás kitettségek mértékét figyelembe véve a jegybank első alkalommal 2017. július 1-jétől írt elő rendszerkockázati tőkepuffert a CIB Bank Zrt. és a Raiffeisen Bank Zrt. esetében.

A rendszerkockázati tőkepuffer meghatározásának bejelentését követően a bankok érdemben tisztították mérlegeiket - áll a közleményben. A 2017. március 31-i 241 milliárd forintos problémás állomány 2018. első negyedév végéig 127 milliárd forintra mérséklődött. Ez a jegybank szerint azt jelzi, hogy az eszköz fenntartotta az ösztönzést a további portfóliótisztításra, és ezzel a célzott rendszerkockázat az elmúlt egy évben érdemben mérséklődött.

A rendszerkockázati tőkepuffereket az MNB évente vizsgálja felül. A szükséges mérlegtisztítás megvalósulásáig a megképzett tőkepufferek biztosítják a problémás kitettségekkel összefüggő, fennmaradó rendszerkockázat elleni megfelelő sokkellenálló képességet.

A fotó forrása: Napi Gazdaság/Földi D. Attila.

HOZZÁSZÓLÁSOK