A csütörtöki első vetítési nap alapján kasszasikernek ígérkezik A gyűrűk ura - A két torony. Már a premier napján 32 ezren nézték meg a háromórás filmeposzt a magyar mozikban; az első részt, A gyűrű szövetségét 26 ezren látták az első nap. Ez akkor 20,17 millió forint bevételt jelentett, míg A két torony 25,45 millió forinttal büszkélkedhet - mondták lapunknak a filmeket forgalmazó InterComnál. Nem kezdett ilyen jól a Harry Potter és A titkok kamrája. A premier alkalmával, vagyis december 5-én 15 ezren voltak kíváncsiak A filmre, amelynek első részét, a bölcsek kövét 21 ezren nézték meg az első vetítési napon. Az első epizód egy nap alatt 16,12 millió forintot, míg A titkok kamrája 11,85 millió forint bevételt hozott. A gyengébb kezdés után azonban gyorsan magára talált a Harry Potter második része. Az országos adatok szerint A titkok kamráját január 9-ig 531 ezren látták s 431,88 millió forint bevételt hozott. Ezek az adatok már most felülmúlják A bölcsek kövét, amelyre 429 ezren váltottak jegyet, 358,65 millió forint bevételt hozva. A Harry Potterre azonban várhatóan idén is kevesebben lesznek kíváncsiak, mint A gyűrűk urára. Az első részt, A gyűrű szövetségét tavaly 804 ezren látták, s a film 582 millió forint bevételt hozott Magyarországon. Folytatás a NAPI Gazdaságban