Már februárban emelt bért adnak a Videotonnál

A Videoton vállalatcsoportnál már februárban megemelt bért kaptak azok a munkavállalók, akiket kedvezőtlenül érintett az egykulcsos adózás bevezetése és az adójóváírás rendszerében történt változás - mondta el az MTI-nek kedden a cégcsoport vezérigazgatója.
MTI-Eco, 2011. március 1. kedd, 13:13

 Az idén a szokottnál korábban és gyorsabban megszületett a vállalatnál a bérmegállapodás, mivel a vállalkozás vezetésének és az érdekképviseleteknek közös törekvése volt, hogy az adótörvények változását követő első fizetést már a megemelt bérek alapján kapják kézhez azok, akiknél különben keresetkiesést okoztak volna a változások - tette hozzá Sinkó Ottó.

Ebben a jövedelmi kategóriában az egyes tagvállalatok vezetői 6 százalékos bérkeretet kaptak, amit differenciáltan, a dolgozók teljesítményétől függően osztottak szét. Emellett megemelte a cégcsoport az étkezési hozzájárulás mértékét is. Az emelés átlagosan az idei évre a várható infláció körüli nettó fizetésjavulást eredményezett az érintetteknek.

A vezérigazgató szerint méltányos volt ez a lépés azért is, mert a vállalatcsoport 2010-ben jó évet zárt. Konszolidálás előtti árbevétele mintegy 98 milliárd forint volt, ami 14 százalékkal magasabb a 2009. évinél, s elérte a 2008-as, válság előtti szintet.

Ha a világban nem erősödik fel a pénzpiaci válság, az idén további árbevétel-növekedésre számít a Videoton, amihez jó alapot jelent, hogy az év első két hónapjának eredményei kedvezőbben alakultak, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakában voltak - mondta Sinkó Ottó.

HOZZÁSZÓLÁSOK