A jegybank adatai szerint az idén január 31-ig lefoglalt felületek és adatok alapján az MNB 5,77 milliárd forintot költött médiamegjelenésre - írta a Magyar Nemzet.

Ezt az összeget a központi bank kizárólag a növekedési hitelprogram (nhp) megismertetésére fordította az elmúlt egy évben.

A hitelprogram népszerűsítésére a jegybank még tavaly, nyilvános, a feladattal és a hasonló nemzetközi pályázatokkal arányos kommunikációs tendert bonyolított le, amelynek nyertese az I.M.G. Inter Media Group Kft. lett.

Az akkori bejelentés szerint a program pénzügyi keretének legfeljebb 0,3 százalékát kitevő összeg költhető a program megismertetésére, miközben más, hasonló jellegű kereskedelmi banki hitelprogramokat és uniós programokat megvizsgálva megállapítható, hogy a programok pénzügyi keretének 0,5-1 százalékát fordítják tájékoztatásra, illetve kommunikációra - írta akkor az MNB.

A programban az MT döntése szerint 2000 milliárd forintos hitelkeret áll rendelkezésre az első szakaszban jóváhagyott 750 milliárd forinton felül, így a 0,3 százalék 6 milliárd forintnak felel meg. A szerződés 2014. december 31-ig  vagy a keretösszeg teljes kimerüléséig szólt.

Kérdés, hogy a jegybank kiír-e újabb kommunikációs tendert, mivel a keret lassan elfogy, valamint az MNB korábbi bejelentése szerint az nhp eddigi tapasztalatai alapján a program sikeres érdekében a kkv-k széles körű és részletes tájékoztatására van szükség - írta a Magyar Nemzet.