A vonal északi szakaszán folyamatosan bontják a jobb oldali vágányokat, az ideiglenesen megmaradó másikon zajlanak az építkezéssel összefüggő szállítások. Az alagút tisztítási, mosási munkáit elvégezték már, akárcsak a próbaszigetelés-javításokat, ezeknek folyik a kiértékelése, és megkezdődött a régi tűzjelző rendszer bontása is - írja az MTI.

Az állomások felújításáról szólva közölte, folynak az akadálymentesítést szolgáló liftek építését megelőző közműkiváltások, a burkolatok, lépcsők, kábelek bontása, a transzformátorok, szellőzőberendezések kiszállítása.

Tarlós István elmondta, hogy folyamatban van a déli és középső szakasz állomásainak felújítására a tárgyalásos közbeszerzési eljárás, a részvételi felhívás február elején jelenhet meg, eredményes eljárások esetén a szerződéskötés júliusban várható.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni majd, hogy tizenharmadik helyszínként a Kálvin téren is épüljön lift a mozgáskorlátozottak segítése érdekében.

Az árvízvédelemről szólva arról beszélt, hogy a csillaghegyi öblözet árvízvédelmével foglalkozó tudós testület várhatóan március végére, április elejére fejezi be munkáját.

Az esetleges tavaszi-nyári árvízre való felkészülésként eddig huszonkét utasítást adott ki a védelmet lebonyolító Fővárosi Csatornázási Műveknek és a Városháza illetékes főosztályainak, és ezek közül tizenegy már teljesült. A főváros teljesen felkészül az árvízvédelemre.

A kép forrása:www.m3felujitas.hu