A rendőrség 2015. április 14-én közölte, hogy sikkasztás bűntett gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá a befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.

Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselő kérdezte ismét a legfőbb ügyészt arról: Meddig húzódik a karcagi Kun-Mediátor-ügyben a nyomozás?

Polt Péter a jobbikos képviselőnek válaszolva azt írta: a nyomozás befejezésének várható időpontja a tervezett feladatok ismeretében 2017. április 14. Az eljárás eredményes befejezéséhez elengedhetetlenül szükséges a még ki nem hallgatott sértettek tanúkénti kihallgatása, a kirendelt igazságügyi könyvszakértő szakvéleményének, illetve a kibocsátott megkeresések eredményének bevárása és a beszerzett adatok értékelése. Emellett indokolt a sértettek által a Kun-Mediátor Kft. részére átutalt, illetve a számlára befizetett összegek további sorsának vizsgálata, valamint a kft. ügyvezetője által megszerzett és elrejtett pénzösszegek felkutatása.

A Marcsika-ügyet alaposan körbejárja a 25 év, 25 nagy átverés című könyv.. A napokban megjelent, az elmúlt negyedszázad nagy visszaéléseit sorjázó kötet külön fejezetet szentelt a történetnek Marcsika hálója címmel.

Lukács áprilisi levele óta további 32 sértettet hallgatott meg a nyomozó hatóság, így összesen 793 sértett tanúkénti kihallgatása történt meg - írta a legfőbb ügyész. Ezen felül viszont még mindig vannak ki nem hallgatott sértettek, akik közül hatan külföldi állampolgárok, további három, életvitelszerűen külföldön élő magyar állampolgárt írásban kíván kihallgatni a nyomozó hatóság. Másik három sértett tanúkénti kihallgatására egészségi állapota miatt nem volt lehetőség.

A sértetteknek okozott kár megtérülése érdekében a nyomozó hatóság az ügyvezető (Dobrai Sándorné, alias bróker Marcsika) és hozzátartozói, valamint az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok vonatkozásában lefoglalást, illetve zár alá vételt rendelt el, összesen csaknem 194 millió forint értékben.

A kft. ügyvezetője 2015. április 13-án elhagyta Magyarország területét, azóta is külföldön tartózkodik, vele szemben európai, valamint nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a Szolnoki Járásbíróság- írta a legfőbb ügyész.