Demeter Márta LMP-es országgyűlési képviselő rákérdezett a honvédelmi miniszternél és a belügyminiszternél, hogy melyek azok az ország működéséhez szükséges létfontosságú állami és nem állami gazdasági társaságok, amelyeket a koronavírus elleni védekezés kapcsán szükséges további intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján azonosítottak. A cégek "azonosítása" a honvédelmi miniszter vezetésével megalakult Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport feladata.

Az ellenzéki politikus irtásbeli kérdésére a honvédelmi miniszter válaszolt, és ebből kiderül, hogy a korábban közöltnél több vállalat felett veszik át a felügyeletet a Honvédelmi Irányító Törzsek.

A járványhelyzet irányít

"Az akciócsoport a veszélyhelyzetre vonatkozóan elsőként 139 vállalatot azonosított be, amely tekintettel a jelenlegi járványhelyzetre 184 vállalatra bővült. A kiválasztott cégek mind a stratégiai fontosságú ágazatokban, azaz az egészségügy, energetika, közlekedés, élelmiszeripar, agrárgazdaság, pénzügy, infokommunikáció, vízügy és az oxigénellátás területén működnek. A Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport a továbbiakban is a mindenkori járványhelyzetnek megfelelően aktualizálja a létfontosságú vállalatokat tartalmazó adatbázist" - írta válaszában Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Mely ágazatok érintettek?

Magyarország működése azon gazdasági társaságok révén biztosított, amelyek a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. CLXVI. törvény alapján határoztak meg - írta a miniszter. E törvényben a következő ágazatokat határozták meg: infokommunikáció (ide tartozik az internet, hírközlés, rádiós távközlés, műsorszórás, postai szolgáltatások, kormányzati hálózatok), víz, közbiztonság-védelem, honvédelem, energia, közlekedés, agrárgazdaság, egészségügy, társadalombiztosítás, pénzügy.

A társaságok nevét folyamatosan jelenti be a Honvédelmi Minisztérium, a legutóbb pénteken délelőtt tették közzé, hogy kilenc új céggel 93-ra nőtt azon vállalatok száma, ahol már megjelentek a Honvédelmi Irányító Törzsek - ezek tagjai a katonák mellett lehetnek rendőrök és katasztrófavédelmi munkatársak is. (A cégek listáját alább olvashatják.) A honvédelmi miniszter korábban azt mondta, hogy azon vállatoknak a nevét hozzák nyilvánosságra, amelyeknél már megjelentek az irányító törzsek, és azt is közölte, hogy több magáncég önként jelentkezett az akciócsoportnál, hogy bekerüljön a létfontosságú vállalatok közé (köztük a Bosch).

Cél a folyamatos működtetés

A honvédelmi tárca eddigi közleményeiben hangsúlyozta, hogy az irányító törzsek feladata nem a szakmai irányítás átvétele, hanem a segítség nyújtása. "Azért vesznek részt a vállalatok életében, hogy biztosítsák azok folyamatos működését, az ország lakóinak ellátásbiztonságát. Fő feladatuk, hogy szakmai tudásukkal és a Magyar Honvédség eszközeivel szükség esetén segítséget nyújtsanak például logisztikai, teher- és személyszállítási, ellátási, őrzés-védelmi vagy biztonsági feladatokban" - írta a minisztérium. (Hogy mit jelent a veszélyhelyzet idején elrendelhető állami felügyelet, és mi annak következménye a felügyelet alá vont vállalatokra nézve, itt olvashat.) A katasztrófavédelmi törvény szerint az állam képviseletében eljáró szerv egyebek mellett jogosult megismerni a vállalat vagyoni helyzetét és jóváhagyni a cég vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait.

A Benkő Tibor vezetésével 2020. március 13-án megalakult Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport döntését követően először március 19-én 71 vállalathoz érkeztek irányító törzsek, majd március 25-étől további 13 vállalattal bővült az ország működéséhez nélkülözhetetlen vállalatok listája - olvasható a honvedelem.hu oldalon.

Az eddig bejelentett 93 cég plusz az OBA és a Beva:

  • Rail Cargo Hungaria Árufuvarozási Zrt.
  • Waberer's International Nyrt.
  • Bonafarm Zrt.
  • Kometa 99 Élelmiszeripari Zrt.
  • Pápai Hús Kft.
  • Goodmills Magyarország Malomipari Kft.
  • GLOBUS Konzervipari Zrt.
  • Bonduelle Central Europe Zöldségfeldolgozó Kft.
  • ALKALOIDA Vegyészeti Gyár Zrt.
  • Magyar Telekom Távközlési Nyrt.
  • TESCO-Global Áruházak Zrt.
  • CBA Kereskedelmi Kft.
  • SPAR Magyarország Kft.
  • COOP Gazdasági csoport/CO-OP Hungary Nagykereskedelmi Zrt.
  • Egis Gyógyszergyár Zrt.
  • Sanofi-Aventis Magyarország Zrt.
  • Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.
  • TEVA Gyógyszergyár Zrt.
  • BUS-OXY Egészségügyi Gázforgalmazó Kft.
  • Messer Hungarogáz Ipari Gázgyártó és Forgalmazó Kft.
  • LINDE GÁZ Magyarország Zrt.
  • SIAD Hungary Gázokat Forgalmazó és Termelő Kft.
  • MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
  • MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
  • Nátrai Erőmű Zrt.
  • MAVIR Zrt.
  • FGSZ Zrt.
  • NKM Áramhálózati Kft.
  • MVM Magyar Villamos Művek Zrt.
  • NKM Földgázhálózati Kft.
  • Magyar Földgáztároló Zrt.
  • Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt.
  • Magyar Nemzeti Bank
  • Magyar Pénzverő Zrt.
  • Pénzjegynyomda Zrt.
  • Befektető-védelmi Alap
  • Budapesti Értéktőzsde Zrt.
  • GIRO Elszámolásforgalmi Zrt.
  • KELER Központi Értéktár Zrt.
  • Országos Betétbiztosítási Alap
  • MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
  • MEHIB Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.
  • Magyar Export-Import Bank Zrt.
  • HungaroControl Zrt.
  • MÁV Zrt.
  • GYSEV Zrt.
  • Volánbusz Zrt.
  • VPE Kft. VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft.
  • Magyar Közút Nonprofit Zrt.
  • Magyar Posta Zrt.
  • NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
  • Alföldvíz Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt.
  • Bácsvíz Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt.
  • Baranya-Víz Víziközmű Szolgáltató Zrt.
  • Debreceni Vízmű Zrt.
  • DPMV Zrt. Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
  • Délzalai Vízmű Zrt. Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
  • DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.
  • DRV Zrt. Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.
  • ÉRV Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt.
  • Zalavíz Zrt. Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt.
  • Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.
  • Fővárosi Vízművek Zrt.
  • Heves Megyei Vízmű Zrt.
  • Kavíz Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft.
  • Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.
  • Mivíz Miskolci Vízmű Kft.
  • Nyírségvíz Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.
  • Pannon-Víz Regionális Önkormányzati Víziközmű-szolgáltató Zrt.
  • Szegedi Vízmű Zrt.
  • Tettye Forrásház Pécsi Városi Víziközmű Üzemeltetési Zrt.
  • TRV Zrt. Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.
  • Vasivíz Vas megyei Víz- és Csatornamű Zrt.
  • NISZ Zrt. Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
  • Antenna Hungária" Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt.
  • Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.
  • Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
  • Auchan Magyarország Kft.
  • Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt.
  • VízTEC Víztechnológiai Segédanyagokat Forgalmazó Zrt.
  • Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.
  • Honvédelmi Minisztérium CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt.
  • HM Arzenál Elektromechanikai Zrt.
  • Honvédelmi Minisztérium ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt.
  • HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Kft.
  • Terra Gyártó és Szolgáltató Zrt.
  • Belügyminisztérium HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.
  • Adorján-Tex Konfekcióipari és Kereskedelmi Kft.
  • Kötiviép'B Közép-Tisza Vidéki Vízépítő és Telekommunikációs Kft.
  • Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
  • Dispomedicor Egyszerhasználatos Orvosi Eszközöket és Műtét-technikai Termékeket Gyártó Zrt.
  • Kurucz Farm Mezőgazdasági Kft.
  • Robert Bosch Kft.