Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ítélőtábla - indokaival együtt - jóváhagyta az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék ítéletét.

A Fővárosi Törvényszék ítéletének indoklásában kifejtette, hogy az általános szerződési feltételek mellett az egyedileg megtárgyalt feltételek vizsgálatát is kérte a pénzügyi szolgáltató. A törvényszék egy olyan feltételt sem talált, amely megfelelt volna a vonatkozó törvényben szereplő mind a hét elvárásnak, ezért utasította el a felperes Argentának, a magyar állam, mint alperes elleni keresetét.

A bíróság elsődlegesen az általános szerződési feltételek átláthatóságát vizsgálta, de kitért még az egyértelmű és tételes megfogalmazás elvének és más feltételeknek a vizsgálatára is. Közölte: az átláthatóság azt jelenti, hogy a fogyasztónak a szerződéskötés időpontjában látnia kellett azt, hogy a körülmények milyen változása, miképpen érinti az ő jövőbeni terheit. Vagyis tudnia kellett az ügyfélnek azt, hogy a havi törlesztő részlete miképpen változik - állt az elsőfokú ítéletben. Az ok-listát sem látta megalapozottnak a bíróság, mivel nem szerepelt benne, hogy milyen okok, miképpen befolyásolják a kamatokat és a költségeket. Nem volt tételes lista arról sem, hogy a kamat mitől, milyen mértékben módosul.