Az NGM a múlt héten közölte, hogy a nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt budapesti, illetve Pest megyei, valamint az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére. (Lapinformációk szerint a Las Vegas Casino Andy Vajna (képünkön) filmproducer, médiavállalkozó, jelenleg a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos érdekeltsége, az Aranybonusz 2000 pedig Szima Gábor debreceni milliárdos üzletemberhez, a DVSC fociklub tulajdonosához köthető.)

A törvény alapján maximum 11 kaszinó-koncesszió adható ki, öt Budapesten és Pest megyében, három Nyugat-Magyarországon és ugyancsak három Kelet-Magyarországon.

Az NGM írásos válasza szerint jelenleg három kaszinó működik az országban, kettő Budapesten és egy Sopronban. A fővárosiak - a Belvárosi, más néven Tropicana Casino, valamint a Las Vegas Casino - 2014. december 31-éig szóló engedélyek alapján üzemelnek. Ezzel összhangban a megkötött új szerződések úgy rendelkeznek, hogy a koncessziós időszak két budapesti egység esetén ez év szeptember 1-jén indul, míg a másik három fővárosi játékkaszinó esetén 2015. január 1-jén - közölte a tárca. Így 2015-től működik majd öt kaszinó Budapesten, illetve Pest megyében.

Nyugat-Magyarországon jelenleg két hely "foglalt", működik a Casino Sopron, és érvényes koncessziós szerződése van az Eurovegas Hungary-nek, bár kaszinója még nem üzemel. Ebben a régióban tehát pillanatnyilag egy szabad koncessziós hely van még - ismertette az NGM.

Kelet-Magyarországon jelenleg egy kaszinó sem működik. A most megkötött új koncessziós szerződések alapján a koncessziós időszak a debreceni kaszinó esetén idén július 29-én, a nyíregyházi esetén pedig augusztus 5-én indul. Így ebben a régióban is van még egy szabad koncessziós hely - áll az NGM válaszában.