Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A benzin a héten ismét eléri a nyáron tapasztalt árcsúcsot, a 344 forintot, míg a gázolaj literéért átlagosan 328 forintot kell fizetnünk a holtankoljak.hu értesülései szerint. Az üzemanyagok ára öt-öt forinttal nő a hazai töltőállomásokon, miután a benzin a múlt héten is drágult.

Ezzel együtt még korántsem biztos, hogy véget ért az áremelkedés. Ami a közeljövőt illeti, amíg a benzin kiskereskedelmi piacán már túl vagyunk a nyári csúcson, addig a gázolajnál csak ősszel, október körül várható a tetőzés - mondta el Barta Judit, a GKI Energiakutató és Tanácsadó kft. ügyvezető igazgatója. A benzin ára így valószínűleg nem lépi át a 350 forintot, a gázolaj esetében azonban ősszel a jelenleginél még 5-10 forinttal magasabb árak jöhetnek Barta Judit szerint, aki azonban ezután ismét árcsökkenést vár.

Hangulatok hullámvasútján

A dollár forintjegyzése meghatározó fontosságú az árak szempontjából, és a kutató erősödő magyar devizával számol, miután a jelek szerint az utóbbi időkben már a kormányzati szintű nyilatkozatok is ebbe az irányba hatnak. A dollárárfolyam alakulása azonban ezzel együtt is igen bizonytalan, a jegyzés a befektetői hangulatváltozásoktól függően hullámvasutazik. A kiskereskedelmi üzemanyagárakra a finomított termékek árutőzsdei jegyzése is meghatározó, a hazai árak a mediterrán és észak-európai árupiacokhoz is igazodnak.



Az idei árakat alapvetően befolyásolta a januári magyarországi jövedékiadó-emelés is, amikor a benzin literének árában 109-ről 120 forintra, a gázolajéban 90,5 forintról 97,35 forintra nőtt az adótartalom. Bár ennek mértéke a magasabbak közé tartozik, az utóbbi időben egyre több ország követi Magyarország példáját, és emeli az adó mértékét - mondta Barta Judit.

A kőolajár, és így maga az üzemanyagár is nagy ingadozást mutat, ami a gazdasági kilátásokat illető bizonytalanságokkal kapcsolatos - mondta Barta Judit. Jövőre azonban folytatódhat a keresletbővülés, aminek hatására 2011 végére 80 dollár fölötti nyersolajat valószínűsít a szakember, aki szerint az üzemanyagpiacon ennél gyorsabb is lehet a drágulás az olajtársaságok profitrealizálási szándékai függvényében.

Az elmúlt napokban komoly emelkedést produkált a nyersolaj ára, az augusztusi, 70 dollár körüli szintekről 8 százalék körüli drágulással 77 dollár fölé jutott - mondta el Heitner Tamás, a Solar Capital Markets Zrt. üzletkötője. A mostani időszak technikai szempontból meghatározó a követendő trendet illetően, ugyanis az ár jelenleg a 200 napos mozgóátlag fontos szintje közelében tartózkodik. A fundamentumok között a hurrikánszezonnal kapcsolatos hírek említhetőek, amelyek tipikusan a vételi kedv fokozódását idézik elő a hétvége előtt, majd a hét elején eladásokkal realizálódik a "pánik" kiárazódása. Ezzel együtt a befektetői hangulatot az árupiacon is inkább a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatos értesülések és hírek befolyásolják. Az idei évben 75-80, jövőre pedig 85-90 dollár körüli átlagos jegyzésárra számít az üzletkötő; vagyis a 2008 nyarán kialakult, 150 dollárt közelítő árszint még "fényévnyi" távolságra van.

Hogyan tankolhatunk olcsóbban?

A környező országokban - így Ausztriában is - többnyire a magyarországinál alacsonyabb árakkal tankolhatunk a Magyar Autóklub múlt heti adatai alapján. A 95-ös ólommentes benzin csak Szlovákiában volt drágább, mint itthon, és átszámítva 350 forintnál is többet kellett fizetni literéért. Északi szomszédunknál dízel üzemanyagot a hazaival közel megegyező áron tankolhattunk, míg Szlovéniában néhány forinttal még többe került a gázolaj. A legolcsóbban továbbra is Ukrajnában lehetett üzemanyagot vásárolni, itt jelentősen, átszámítva akár 100 forinttal alacsonyabb literenkénti árral is találkozhatunk.

Elsősorban a gázolajat tankoló fuvarozókat érinti, hogy a kiskereskedelmi üzemanyagpiac több szereplője kínál üzemanyagkártyákat a lakosságnak és a cégeknek, ezen belül is a fuvarozó társaságoknak. A kártyákhoz többnyire egységes, kedvezményes listaárak kapcsolódnak, illetve olyan árkedvezmény, amelynek mértékét többnyire az ügyfél fogyasztásának nagyságrendje határozza meg; de olyan kártya is látezik, amelyre például levásárolható pontokat kap a vevő. A nagyobb társaságok általában nagyobb kedvezményekben részesülnek, de a konkrét engedmény gyakran megegyezés kérdése. A társaságok országonként különböző mértékű kedvezményeket adnak, ami nagyrészt az üzemanyagáraktól függ, bizonyos konstrukciók esetében pedig a kedvezmény az ügyfelek által megjelölt törzskutakon érvényes. Amint arról a Napi beszámolt, a kkv-kra és a mikrovállalkozásokra is kiterjesztette a Mollal kötött szerződést az Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (Napi Gazdaság, 2010 szeptember 1.).

A válság egyébként alaposan rontotta az ügyfelek fizetőképességét, így sokkal jobban figyelnek rá, hogy hol tankolnak, érzékenyebbek az árfolyamhatásokra - ami az üzemanyagturizmus fő mozgatója - és gyakran a sofőröket is ellenőrzik. A válság elsősorban, mintegy 90 százalékban a szállítmányozással foglalkozó cégeket érintette, a hazai hitelbiztosítók százszámra törölték a biztosítási limiteket, ezért ebben a szegmensben jelentős átrendeződés zajlott. Több társaság ezért lépéseket tett annak érdekében, hogy biztonságosabbá tegye az üzletet, így például fizetési garanciákat kér a vállalkozóktól.