Még százezer autó eladása sem biztos

Az idén januárban több mint felével esett vissza az új autók értékesítése Magyarországon az elmúlt év első hónapjához képest.
NAPI, 2009. január 28. szerda, 08:45
Fotó:

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) adatai szerint január 23-áig összesen 4423 személygépkocsit adtak el a kereskedők, szemben a tavaly januári 8,1 ezerrel. Az MGE tagvállalatai mintegy 25 százalék körüli visszaesést várnak erre az évre. Az egyesület hivatalos becslései szerint 2009-ben 120 ezer új autó találhat gazdára Magyarországon, ám egyes piaci szereplők szerint a jelenlegi körülmények között a százezres eladás is nehezen teljesíthető. Győző Gábor, az egyesület elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy januárban nem csupán a személygépkocsi-eladások estek vissza drasztikusan, de szinte teljesen megállt a motorkerékpárok piaca is.

A személyautó-értékesítés már tavaly sem alakult fényesen, akkor mintegy 10,4 százalékkal szűkült 2007-hez képest. A romló eladási mutatókra normális körülmények között intenzívebb hirdetési tevékenységgel reagálnak a márkaképviseletek, azonban a piac jelenlegi állapotában ez sem jelent garanciát az értékesítés fellendülésére. Igazuk volna az importőröknek, ha nem költenének reklámokra, most ugyanis senki sem figyel oda a hirdetésekre - jelentette ki lapunknak az MGE elnöke. Az importőröknek csak akkor érné meg autóikat reklámozni, ha születne a piacot élénkítő kormányzati intézkedés: az egyesület álláspontja szerint ennek azonban egyelőre nem szabadna érintenie a regisztrációs adót és annak mértékét (szemben a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének véleményével). Jelenleg azonban a cégek még azt sem látják biztosnak, hogy megkeresik a hirdetésekre fordított pénzt.

A TNS Media Intelligence adatai szerint 2008-ban folyamatosan csökkent és meglehetősen vegyes képet mutatott a márkák vezérképviseleteinek listaáras reklámköltése. Az egész éves, 38 milliárd forintos büdzséből havonta átlagosan mintegy hárommilliárd forintot költöttek hirdetésekre az autópiaci szereplők - decemberben ez az összeg már csak 2,01 milliárd forint volt. A cégek a legtöbbet áprilisban áldoztak reklámokra - mintegy 4,16 milliárd forintot -, a legkevesebbet pedig augusztusban (1,85 milliárd forint) és az év utolsó hónapjában.

A Ford magyarországi képviselete nem kívánt pontos számokat elárulni a 2009-es reklámbüdzséről, azt azonban leszögezték, hogy minden egyéb szempontnál fontosabb lesz a költséghatékonyság. Elsősorban a taktikai, rövid távú célokat szolgáló kampányok kerülhetnek előtérbe, de ugyanilyen fontos lesz a márka további építése és erősítése is.

A GM Magyarország vezérigazgatója arra számít, hogy a nagy márkák 2009-ben visszafogják hirdetési tevékenységüket, azt azonban még nem lehet látni, hogy a csökkenő eladások milyen mértékben befolyásolják a reklámköltéseket. Kovács Tamás szerint a közeljövőben a hagyományos csatornákkal szemben egyre nagyobb szerephez jutnak a digitális médiumok a hirdetési stratégiákban.

HOZZÁSZÓLÁSOK