A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Egyelőre csak a bizalom él a finanszírozó hitelintézetekben, hogy a pályázati rendszer átalakulását követően valóban érdemi adminisztrációs könnyítéseket tapasztalnak majd a pályázatoknál és így a pénzintézetek is mind több potenciális ügyféllel együtt dolgozhatnak egy-egy projekt sikerességén.

Az indulás egyelőre döcögős: a korábban beígért 60 napon belüli támogatási döntés egyre több esetben már több mint 120 nap alatt készül el. Az OTP Banknál diplomatikusan annyit mondtak csak, hogy egyelőre nem érződik a hitelkereslet alakulásában az adminisztrációs könnyítések hatása.

Tekintve, hogy tavaly nem voltak elérhető pályázatok, így az ügyfelek érdeklődése megnőtt a pályázatok iránt, ám ez a K&H szerint elsősorban az újraindulásnak köszönhető, mintsem az adminisztrációs könnyítés hatásának − amely szerintük nem is nagyon szűrhető ki.

Vannak azért bizakodóbbak is. Berki Mihály, a Sopron Bank vezérigazgató-helyettese szerint nagyobb érdeklődést, alaposabb felkészültséget tapasztalnak a megnyílt pályázatokkal kapcsolatban. A szakember szerint várhatóan az őszre érnek be a most induló kezdeményezések. Ebben várakozásaik szerint a kombinált hitelprogram is segítséget fog nyújtani, melynek keretében a hitelnyújtó bank "egypontos" kiszolgálóként koordinálja a pályázó számára a pályázati lépéseket.

Az Unicredit Bank tapasztalata alapján a Széchenyi terv kommunikációjának beindulásával tavasszal megnövekedett az érdeklődés a pályázatok iránt. A hagyományosan kedvelt pályázatoknál (technológiafejlesztés, telephelybővítés) az önerőpótló hitelek iránt van érdeklődés. A bank szerint ugyanakkor az, hogy a támogatások előfinanszírozása iránt csökkenő kereslet tapasztalható, akár a kifizetések gyorsulására is utalhat.