Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A digitális technológia vonzerejét nem csupán a többletszolgáltatások és -funkciók növelik, hanem az is, hogy a digitális előfizetések a hagyományos analóg szolgáltatásokkal szinte azonos áron érhetők el. Bár a valódi igény alapú fizetési konstrukciókra még várni kell, a digitális előfizetések keretében elérhető szolgáltatások egyértelműen azt vetítik előre, hogy egyre csökken az előfizetők „függő” helyzete, s a tévés tartalmak fogyasztása mind inkább elszakad a televíziócsatornák valós idejű műsorsugárzásától. Decemberben a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók előfizetőinek 45,8 százaléka vett igénybe digitális szolgáltatásokat a novemberi 45,2 százalék és a 2009 áprilisi 40,8 százalék után. A tizennégy legnagyobb magyarországi műsorterjesztő hálózatában tavaly decemberben 23 ezerrel 1,141 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma - közölte a hatóság. Az NHH becslései, illetve korábbi felmérései szerint a mintegy 3,8 millió magyarországi háztartás közül közel hárommillióban van valamilyen előfizetéses televíziós szolgáltatás. A fennmaradó 800 ezer háztartásban a tető- vagy szobaantennával szabadon fogható analóg és digitális földfelszíni sugárzású műsorokat, vagy ingyenesen elérhető műholdas adásokat néznek. A tavaly áprilisban első ízben közölt televíziós gyorsjelentés óta az év végéig a jelentésben szereplő szolgáltatók összes előfizetéseinek száma 67 ezerrel nőtt, ezen belül 152 ezerrel emelkedett a digitális televízióra előfizetők és 84 ezerrel 1,349 millióra csökkent az analóg kábeltévére előfizetők száma. A digitális előfizetéseken belül 2009 decemberében 374 ezerről 389 ezerre nőtt a kábeltelevízióra, vagy IPTV-re előfizetők száma és 8 ezerrel 752 ezerre emelkedett a műholdas szolgáltatást igénybe vevők száma. Decemberben a gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók adatai szerint az előfizetéssel rendelkező háztartásokon belül az áprilisi 12 százalék és a novemberi 15,1 százalék után 15,6 százalékra nőtt a digitális kábeltévére, vagy IPTV-re előfizetők aránya. A műholdas előfizetéssel rendelkezők részesedése áprilisban 28,8 százalékos, november végén 30,1 százalékos, 2009. december végén pedig 30,2 százalékos volt. Az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás részesedése áprilisban 59,2 százalékos, novemberben 54,8 százalékos, év végén pedig 54,2 százalékos volt. A műholdas szolgáltatásokat a gyorsjelentés teljes körűen lefedi - ide sorolva az Antenna Hungária (AH) által működtetett előfizetéses vezeték nélküli szolgáltatást is. Ebben a szegmensben a piacvezető DIGI részesedése a novemberi 51,1 százalékról decemberben 49,4 százalékra csökkent, a UPC-é 24,6 százalékról 24,7 százalékra, a Magyar Telekomé pedig 19,1 százalékról 20,8 százalékra emelkedett. A gyorsjelentés az analóg és digitális vezetékes szolgáltatások - kábeltelevízió és IPTV - piacán az összes előfizetés 75-80 százalékát fedi le. A jelentésben szereplő szolgáltatók vezetékes előfizetéseinek száma decemberben 1,728 millióról 1,738 millióra emelkedett, ezen belül az analóg előfizetések száma 5 ezerrel csökkent, míg a digitális előfizetések száma 15 ezerrel nőtt. A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók között - valamennyi szolgáltatást figyelembe véve - a UPC a piacvezető, a novemberi 32,1 százalék után december végén 31,9 százalékos piaci résszel. Decemberben a második DIGI piaci része 23,9 százalékról 23,4 százalékra csökkent, míg a harmadik Magyar Telekom (T-Home) 20,8 százalékról 21,5 százalékra növelte részesedését.