Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mesélne a kezdetekről?

A céget 2006-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy olyan genetikailag módosított állattörzseket hozzunk létre, amivel jól lehet modellezni a gyulladásos degeneratív korképeket, mint például a cukorbetegség, vagy az Alzheimer-kór. Ez utóbbi betegségről tudni kell, hogy legtöbbször csak akkor fedezik fel, amikor már gyógyíthatatlan fázisban van a páciens, így csak a betegség lefolyását lehet lassítani. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt, és azt élelmiszereken keresztül juttatjuk el a széles néptömeg számára. Azt egyébként a nemzetközi kutatások is alátámasztották, hogy így lehet a legjobban védekezni az ilyen típusú betegségek ellen, egyes felmérések szerint a védelem 50-70 százalékát a megfelelő táplálkozás adja.

Mi gyógynövényekből összeállítottunk egy fűszerkeveréket, amelyeket szerződéses partnereink az alapvető élelmiszerekbe, például kenyérbe tesznek, ami mindamellett, hogy segít megelőzni ezeket a betegségeket, még egy kellemes háttérízt is ad az élelmiszernek. Úgy gondoltuk, hogy így nagyobb sikereket lehet elérni a betegségmegelőzésben, mintha például a sokak által nem igazán kedvelt gyógyszerekkel próbálkoztunk volna.

A sikerek egyből jöttek?

Nem, a kezdeti időszakban nagyon sok nehézséggel kellett szembenéznünk.

Tudna erről bővebben mesélni?

Az előző tulajdonos inkább tudós volt, mint üzletember, így kevés tapasztalata volt arról, hogyan mennek ezek a dolgok. Például amikor megjelent egy befektető, akkor nem tudta, hogyan kell őt kezelni, így a legtöbb tárgyalás nem is vezetett sikerre. Vagy mondhatnám a pályázatokat: eleinte olyan tendereken is indult a cég, amiket középvállalkozások számára írtak ki, miközben a Pharmacoidea Kft. mikrocég volt. Ezzel nemcsak rengeteg energiát és időt vesztett a vállalkozás, hanem pénzt is, ahogy azzal is, hogy nem láttak minden pályázati kiírást, csak egy nagyon szűk metszetét a lehetőségeknek. Ezen kívül olyan alapvető dolgokkal sem voltak tisztában a cég indulásakor, mint az üzleti szférára érvényes jogszabályi környezet, de kiemelhetném azt is, hogy a vetélytársakra sem figyeltek oda kellőképpen.

Mikor jött a fordulat?

2011 nyarán átálltunk egy sokkal racionálisabb gazdasági elvre, megváltozott a cégstruktúra. Eddig az időszakig egy családi cégként működtünk, a vezetői posztok egy része is rokonoknak lett kiosztva, ám ez nem volt tartható, hiszen egy süllyedő hajón ültünk, amelynek nőttek a tartozásai és kezdett kifogyni a pályázati pénzekből is. Amikor a korábbi ügyvezető felállt, több ember távozott vele, így amikor átvettem a céget, mindössze három alkalmazottam volt.

Az új menedzsmentet így immár szakmai alapon válogattuk ki, ám ez nem volt egyszerű feladat, hiszen manapság a fiataloknak a pénz számít a leginkább, így nehéz volt olyan embert találni, aki megfelelő elhivatottsággal és odafigyeléssel tudta végezni a munkáját. A váltás során én például a napi 12 óránál is többet dolgoztam, sokszor fizetést sem vettem fel, sőt volt, hogy tagi kölcsönként inkább beraktam a cégbe a pénzt. Éppen ezért a sikerek érkeztével többeket visszavettünk azok közül is, akik korábban bár jól dolgoztak nálunk, ám a financiális problémák miatt meg kellett válnunk tőlük.

De fontos változás volt az is, hogy másként álltunk az üzleti partnereinkhez: az üzleti szférában a kapcsolati tőke a legfontosabb, az, hogy szimpatikusak legyünk a leendő üzletfelünk számára legalább annyit számít, mint maguk a gazdasági kérdések. Éppen ezért, mind a korábbi üzletfeleinket, mind a tudományos partnereinket újra felkerestem és felajánlottam nekik, hogy helyezzük új alapokra az együttműködésünket. Ezen kívül új módszerekkel is próbáltunk üzleti partnereket keresni, így például felvettük a kapcsolatot a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network irodájával, melynek köszönhetően több innovációs partnert is sikerült találni.

Mit eredményezett a váltás?

Néhány hónapon belül sikerült új szerződéseket kötnünk, a pályázatokra való nagyobb odafigyeléssel pedig hamar megépült a gyógynövényi hatóanyagokat feldolgozó üzemünk és több új projektet, kutatást is el tudtunk indítani. Mára eljutottunk odáig, hogy a világ legnagyobb 6 gyógyszergyárával dolgozunk együtt és folyamatosan a megkeresések, hogy lépjünk be a legkülönbözőbb konzorciumokba.

Akkor elérték a céljukat?

A cél a folyamatos fejlődés. Szeretnénk elérni, hogy Magyarországon teljesen elterjedt legyen az a módszer, hogy megfelelő táplálkozással is fel lehet venni a versenyt bizonyos betegségek ellen. Ezen kívül természetesen a kutatás-fejlesztés sem állhat le, hiszen ez a jövőbeli sikereink záloga, így például épp a napokban készülünk újabb négy uniós pályázaton elindulni, jelenleg ezek előkészítése zajlik. És természetesen nagy álmunk a külpiacokon való megjelenés, ez talán az idei év legnagyobb kihívása. Felkéréseink már vannak, most éppen ezeket elemezzük, reményeink szerint nemsokára külhoni sikerekről is beszámolhatunk.