Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Erzsébet híd alatt futó stratégiai tranzitvezeték segítségével hosszú távon akár tízezer lakás csatlakozhat a budapesti távfűtési rendszerhez. Rövid távú hatása pedig máris érzékelhető, több középület az ősz folyamán távfűtésre válthatott. A teljesség igénye nélkül: a Városházát, a Magyarok Házát, valamint két szállodát, a Matild Palace-t és a készülő Hyatt Private Palace Hotelt már bekötötték a távfűtési rendszerbe - mondta Mártha Imre, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója a Napi.hu-nak.

Több mint egy évtizedes gondolat valósult meg azzal, hogy a távhőt átvezették Dél-Budáról a Belvárosba. A Kéménymentes Belváros névre keresztelt projekt megvalósításával enyhülhet a szmogriadó fenyegetése. Hosszú távon pedig már jócskán a veszélyesnek ítélt határérték alá mehet, vagyis erősen javulhat a levegő minősége a fűtési időszakban.

A budapesti távhőellátás már most is évi 217 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátástól tehermentesíti a fővárost. Ugyanakkor budapesti belvárosi lakásokban nem elhanyagolható mértékben még mindig hagyományos módon - azaz szénnel és fával  - fűtenek. A Főtáv szakértőinek adatai szerint a Szent István Körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Kiskörút és a Duna határolta területen csaknem ezer épületben 45 ezer lakás van, amelynek több mint a felét földgázzal fűtik. A távfűtésre való átállás mintegy húszéves folyamatának végére döbbenetes számot kapunk: évente 67 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid és csaknem 80 tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a belvárosi levegőbe.

A levegő minőségének javítása, a szálló por mennyiségének, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése uniós előírás. Továbbá a főváros levegő-tisztaságvédelmi és klíma stratégiájának is a része.

Sok tízezer tonna por száll ránk

A szakértők kiszámolták, hogy a 67 ezer tonna szén-dioxid mellett 43 tonna - a savas esők kialakulásáért és légúti megbetegedésekért felelős - nitrogén származékokkal és 11 tonna dinitrogén-monoxiddal kevesebbet füstölnének el a belvárosi kémények évről évre, ha a tervezett ütemben bővülne a távfűtés. Hasonlóan egészség- és klímaromboló az ugyancsak levegőbe eregetett kén-dioxid és metán. Továbbá a szálló por, amiből évente 17  tonnával kevesebbet lélegeznénk be.

A Főtáv nem éri be csupán azzal, hogy a következő évtizedben kéménymentessé váljanak a belső kerületek, arra is törekszik, hogy a rozsdaövezetek helyén kialakuló új városnegyedekben is tisztább legyen a levegő. Ha ez a terv zöld utat kap, akkor évente 150-170 ezer tonnával kevesebb szén-dioxidot juttatnának a levegőbe Budapesten. Ennek köszönhetően 25 millió fa, másként számolva 12 ezer hektár erdő hatásának megfelelő mennyiséggel csökkenne a klímaterhelés.

Varga Zsolt írása