Jelentős keresletnövekedést hozott a koronavírus-járvány a jakuzzik nemzetközi piacán a Wellis Magyarország Zrt. számára. Emiatt a dabasi, száz százalékban magyar tulajdonban lévő cég idén látta elérkezettnek az időt a nagy kapacitásbővítésre.

A beruházás 2021 legelején kezdődhet el az Ózdról kivonuló, svájci tulajdonú ABB gyárának helyén, pár éven belül 700-800 munkahelyet ígérve a hányattatott sorsú városnak. Az iparűzési adóra viszont aligha számíthat majd a település.

Nemrégiben derült ki, hogy a masszázskádakat és egyéb fürdőszobai berendezéseket gyártó Wellis Magyarország Zrt. vásárolja meg az Ózdról kivonuló ABB-gyár telephelyét, munkahelyeket ígérve a környék számára. A hírt együtt jelentette be Czafik Zsolt, a Wellis tulajdonos-vezérigazgatója, Riz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A 8,3 milliárd forintos beruházás, 3 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatással valósul meg.

Májusban-júniusban, a koronavírus- járvány első hulláma alatt megugrott a kereslet a masszázskádaink iránt az európai piacokon. Ekkor vettük fel a kapcsolatot egy, a külügyi tárcához szorosan köthető céggel, hogy bővíteni szeretnénk gyártókapacitásunkat és ehhez megfelelő helyszínt keresünk. Így merült fel az Ózdról kivonuló ABB telephelye. Az ottani beruházáshoz állami támogatásra is számíthattunk, valamint még vonzóbbá tette a helyszínt a képzett munkaerő jelenléte. Pest megyében például igen nehéz manapság megfelelően képzett és elegendő számú alkalmazottat találni - mondta Czafik Zsolt, a Wellis Magyarország Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója a Napi.hu-nak.

Ez lehet a nagy ugrás

Az üzletember szerint az ABB még el nem engedett alkalmazottaival tervezik megkezdeni a gyártást, akik betanítása elsősorban a dabasi gyárukban történhet. A magyar cég hároméves felfutással számol, akkorra érheti el az Ózdon előállított masszázskádak éves darabszáma az 50 ezret, az alkalmazottaké pedig a 700-800 főt. Ezzel a mennyiséggel a világ egyik vezető jakuzzi-gyártójává válhat a vállalat. Persze ehhez - ahogyan a cégvezető fogalmazott - a világpiac kedvező alakulására is szükség van.

A Wellis tervez egy logisztikai funkciókat betöltő, 20 ezer négyzetméteres raktárépületet is felépíteni az ABB jelenlegi üzeme közvetlen szomszédságában. E terület megvásárlására, illetve bérbe adására vonatkozó ajánlatot is tett a cégnek az ózdi önkormányzat. Hogy melyiket fogadják el és mekkora bevételt jelent ez a városnak, az csak a közeljövőben fog kiderülni - tudta meg lapunk Janiczak Dávidtól, Ózd jobbikos polgármesterétől.

A kormány még közbeszólhat

Nagy öröm számomra és az itt élők számára is a Wellis Ózdra települése. Egy dolog miatt azonban aggódom: a kormánynak lehetősége van arra, hogy ötmilliárd forintnál nagyobb beruházás esetén különleges gazdasági övezetté nyilvánítsa a területet. Ha ez megtörténik, akkor az onnan befolyó helyi iparűzési adó (hipa) nem a várost, hanem a megyei önkormányzatot gazdagítja a jövőben. Ők döntik majd el, mely települések kapják meg a beérkező összeget. Ezzel Ózd jelentős bevételtől eshet el. Már felvetettem a problémát Riz Gábor képviselő úrnak, aki ugyan nem erősített meg gyanúmban, de nem is cáfolta ennek lehetőségét - fogalmazott a polgármester.

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere
Kép: Fotó: Napi.hu, Kónya Ádám

Akárkivel beszélek, mindenki örül a cég érkezésének. A legtöbben már arra kíváncsiak, hogy hol lehet állásba jelentkezni a Wellishez. Az iparűzési adó elvétele viszont valós probléma. Nem csak én gondolom úgy, hogy a kormány ezzel próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki önkormányzatokat, hiszen volt már erre példa nem kormánypárti város esetében. Más oldalról nézve a cég számára előnyöket jelenthet, ha különleges gazdasági övezetté nyilvánítják a beruházást és a megye számára is jól hangzik ez, hiszen több pénzből gazdálkodhat. Ha ez megtörténik, csak remélni tudom, hogy az abból befolyó összeget javarészt Ózdnak juttatja majd vissza a megye - nyilatkozta hírportálunknak egy nevét elhallgatni kívánó helyi lakos.

Még több cég érkezhet

A térség országgyűlési képviselőjének, Riz Gábornak az utóbbi napokban tett nyilatkozataiból kiderül, hogy a városba települő Wellis mellett négy másik cég ózdi beruházásairól is tárgyal. A lehetséges érkezők között felmerült egy autóbuszgyártó, egy betonelemgyártó, egy napelembontó és egy speciális konténereket gyártó üzem, melyek érkezése állami támogatás bevonása mellett várható.

Idén az év elején lesújtóan hatott a városra a fénykorában mintegy 1200 embert foglalkoztató ABB kivonulásának híre. Az ózdi járás Magyarország egyik legszegényebbje. Tavaly decemberi - tehát még a koronavírus-járvány előtti - adatok szerint a munkaképes korú lakosság 8,6 százaléka volt álláskereső, ami sokkal magasabb az akkori, 3,5 százalékos országos átlagnál. Az üzem bezárás után ez az érték 13 százalék fölé duzzadhatott volna a pandémia negatív gazdasági hatásai nélkül is. A város adóbevétele évi 1-1,2 milliárd forint között mozog, melynek harmadától-negyedétől eshetett volna el az önkormányzat, lévén 2018-ban 328 millió forint volt az ABB által fizetett iparűzési adó. Emiatt is annyira fontosak a város számára az új cégek, elsőként a Wellis érkezése, valamint a hipa Ózdon maradása.