Ma a nagyközönség is megnézheti az új Alstom szerelvényeket, amelynek első kocsijait délelőtt adta át a francia gyártó a fővárosnak a Patrick Kron, az Alstom Csoport elnök-vezérigazgatója és Tarlós István, Budapest Főpolgármestere által aláírt megállapodásban rögzített határidőn belül.

A francia cég a múlt év során Budapesttel kötött megállapodásban rögzített határidőn belül megszerezte a végleges típusengedélyt 22, öt kocsiból álló metrószerelvényre, amellyel lehetővé válik az új szerelvények forgalomba állítása a kettes metróvonalonalon.

Az első szerelvény szeptembertől közlekednek majd,  a következők pedig a BKV fogadókészségének megfelelően érkeznek. Úgy tudjuk, az összes szerelvény jövő tavasz végére lehet Budapesten.

Eddigi legnagyobb járműbeszerzési programjának keretén belül, Budapest 110 Metropolis metrókocsit rendelt meg az Alstomtól a kelet-nyugati irányú, 2-es metróvonalra. A szerelvények fékrendszerén végrehajtott módosításokat és egy átfogó tesztelést követően -, a gyártó 2012. június 1-jén szerezte meg a szerelvények végleges típusengedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.

A száz méter hosszú szerelvény összesen 1023 utast tud szállítani és összesen 209 ülőhellyel rendelkezik. Az új budapesti metrószerelvényeket Franciaországban tervezték, hajtásrendszere Magyarországon készült. A kocsiszekrények gyártása és a szerelvények összeszerelése az Alstom Transport lengyelországi, Katowicében található Gyártási és Összeszerelési Kompetencia Központjában történt.