Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Magyar Telekom Nyrt. bevételei 6,9 százalékkal mérséklődtek 2009 második negyedévben 2008 azonos időszakához képest. A csökkenés oka elsősorban, hogy a múlt évben feloldásra került 8,5 milliárd forint vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételhez kapcsolódó könyvelt elhatárolás. Ezen összeg nélkül a bevételek 2,1 százalékkal mérséklődtek negyedéves szinten - közölte a társaság.

A gazdasági visszaesés és a főként a vezetékes szegmensben tapasztalható erős verseny következtében csökkentek a hangalapú és a vezetékes internetszolgáltatásokból származó bevételek, amit nem tudott ellensúlyozni a TV, mobil szélessávú, valamint a rendszerintegrációs és információtechnológiai bevételek növekedése. Az EBITDA 11,8 százalékkal mérséklődött, de az egyszeri tételek és az elhatárolás feloldása nélkül a csökkenés 2,4 százalék volt az év második negyedévében. Egy évvel ezelőtt 664,5 milliárd forint bevételt és 273,7 milliárd forint EBITDA-t jelentett a társaság.

Az első félév során a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény 16,8 százalékkal, 53,7 milliárd forintról 44,7 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenéshez az EBITDA mérséklődése mellett hozzájárult a pénzügyi költségek növekedése is, amit részben ellensúlyozott az értékcsökkenési és amortizációs költségek csökkenése, valamint az alacsonyabb nyereségadó 2009 első hat hónapjában - áll a vállalat jelentésében.

A Napi Gazdaság által korábban megkérdezett elemzők átlagosan közel 16 százalékos profitcsökkenésre számítottak a Magyar Telekom második negyedévére vonatkozóan, az egyszeri 8,5 milliárd forintos tétel figyelmen kívül hagyásával 2,3 százalékos csökkenést becsültek a Concorde elemzői. Az EBITDA is az egyszeri hatás miatt mutat nagyobb visszaesést, e nélkül alig 5 százalék feletti lenne a mínusz.

Lakossági körben a vezetékes bevételek 13,8 százalékkal mérséklődtek, a mobil bevételek 2,8 százalékkal, 47,5 milliárd forintra mérséklődtek a második negyedévben, mivel a forgalom és a tarifaszintek egyaránt kedvezőtlen trendet mutattak, s jelentősen lelassult az ügyfélszám növekedése is éves összehasonlításban.

A Telekom lakossági ágának piaci részesedése június végén a SIM kártyák száma alapján 44,2 százalék volt. A vállalati szolgáltatások esetében a vezetékes bevételek 34 százalékkal, míg a mobilüzletágban tapasztaltak 6 százalékkal csökkentek. A rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek 20,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet a második negyedévben, a KFKI magasabb infrastruktúra bevételeinek köszönhetően.