A Kométa 99 Zrt. keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a vállalat a kézműves gyártással elérhető minőséget szeretné megvalósítani ipari körülmények között. Ennek jegyében egyes termékekben mostantól 25 százalékkal csökkentik a sótartalmat, a szóját pedig már eddig is teljes mértékben nélkülözte a kaposvári húsüzem.

Az élelmiszerkönyv tavalyi szigorítása a Kométát nem érintette, hiszen korábban is szigorúbb követelményekkel működött, mint amit a szabályok előírnak - tette hozzá. Bódi Krisztina marketingigazgató szerint a fogyasztók keveset tudnak a termékekről, ezért fölhívta a figyelmet a gyártók felelősségére és kiemelte az élelmiszeripari innovációk jelentőségét.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere közölte, hogy a Kométa több mint 700 munkahelyet teremtett és a város egyik legnagyobb adófizetőjeként kiemelkedő mértékben járul hozzá a helyi fejlesztésekhez. Üdvözölte egyúttal a legújabb termékfejlesztést, amely - mint mondta - bővítheti a kaposvári üzem piacát és növelheti a cég bevételeit.

Massimo Rustico, Olaszország budapesti nagykövete szerint a kaposvári húsüzem példaértékű lehet az önkormányzat és helyi vállalkozások együttműködésében, ezért üdvözölte a menedzserszemléletű városvezetési gyakorlatot. Az olasz családi tulajdonban álló Kométa fontos szerepet tölt be a két ország közötti kereskedelemben, amelynek értéke tavaly elérte a 10 milliárd eurót - tette hozzá.

A nagykövet kiemelte, hogy Magyarország a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Olaszországnak, de szüksége volna további feldolgozóipari beruházásokra. Jelentős mennyiségű magyar élelmiszer úgy hagyja el az országot, hogy a feldolgozás más államokban történik, a nyersanyagokhoz hozzáadott érték nem belföldön keletkezik - hangsúlyozta. A Kométa 1994 óta működik Kaposváron, árbevétele 2016-ban 36 milliárd forint volt. A somogyi megyeszékhely 2013-ban 2 milliárd forintos tőkeemeléssel 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a Kométában, amelyből 33 százalékot az olasz tulajdonosok 2020 végéig 1,735 milliárd forintért visszavásárolnak. A húsüzem termékeinek csaknem felét Olaszországban értékesítik.