Meghalt Baló György

Az ismert televíziós újságíró 71 éves volt.
Dzindzisz Sztefan, 2019. március 18. hétfő, 15:56
Fotó: MTI Fotó

A hírt a hirado.hu közölte. A család az MTI-vel azt közölte, hogy Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek - tették hozzá.

A Wikipédia oldala szerint diplomájának megszerzése után az MTV Híradójánál kezdett el dolgozni, előbb gyakornokként, majd szerkesztő-műsorvezetőként. 1975-től az MTV külpolitikai szerkesztőségének munkatársa, később a szerkesztőség helyettes vezetője lett. Ebben az időszakban többek között a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér szerkesztő-műsorvezetője is volt, valamint a Mozgó Világnál is dolgozott.

A közszolgálati televízió több pályázatán a csatorna elnöki posztjára is pályázott. Mindkét alkalommal megkapta a kuratóriumi elnökség támogatását, de ez a civil kurátorokkal kiegészített testület egy alkalommal sem választotta meg.

Utolsó politikai műsora Kassza címmel futott 2010 elején, majd az év júniusától nem került képernyőre. 2012. január 13-án távozott az MTV-től. 2015-től az RTL-nél műsort kapott Magyarul Balóval címmel.

2019. január 7-én este bejelentette hogy saját kérésére a műsor másnaptól felfüggesztésre kerül. Indoklása szerint pihenésre és kezelésre volt szüksége. 71 évet élt.

Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.03.18 21:59

Én mindig ottragadtam az éjszakai műsorain csatornaszörfözés közben. Jól kérdezett, jól beszélt, és közben nem lohadt le az arcáról a mindentudó vigyor (azaz, minden kérdésére már pontosan tudta a választ előre, csak arra volt kíváncsi hogy a riportalany ki meri-e azt mondani, és ha igen, mennyit).

Ha ha h... azaz, elnézést az alkalomhoz nem illő viccelődésen, de elég cinikus figura volt az elhunyt is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.03.18 21:47

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2019.03.18 17:00

Kicsit furcsa és egyedi volt a stílusa, amolyan balógyörgyös, de én kedveltem a képernyőn. Szerintem nagyon profi volt, nem engedte magát megvezetni a közéleti műsoraiban. Mert keményen is kérdezni a politikusoktól, azoktól is akik éppen hatalmon voltak...nem fosta össze magát tőlük. És tőle esélytelen volt olyat látni, mint Obersovszky-tól a Schmitt Pállal készült beszélgetés során.
Volna mit tanulni tőle a jelenlegi műsorvezetőknek és nem csak a NER pártiaknak. Lassan távoznak az élők közül a nagy tévés legendák, a helyükön pedig jön a középszer...legjobb esetben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html