Egyedüli ajánlattevőként a közösen pályázó Envisio Környezetvédelmi Kft. és Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. nyerte meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) közbeszerzését, melyet a berhidai ipartelep szennyezett területeinek kármentesítésére írt ki. A szerződés eredetileg becsült értéke nettó 4,876 milliárd forint volt, a nyertes cégek 4,849 milliárdért vállalták a munkát. A közbeszerzési tájékoztató a napokban jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben (Tenders Electronic Daily, TED), ám az eljárás eredményéről az MNV már augusztus végén döntött. A közvetve Simicska Lajos üzletember érdekeltségében álló Közgép és a debreceni székhelyű Envisio (korábbi nevén MÁVNATÚRA Kft., a többségi tulajdonosa Hidvégi János) feladata a toxikus fémekkel szennyezett talaj kitermelése és hulladékeltávolítás 32 700 tonna mennyiségben és 4015 tonna végártalmatlanítása előkezeléssel, ennek része többek közt a monitoring és a talajtisztító rendszert kiépítése, üzemeltetése, a talajcsere és a rekultiváció.

A kármentesítést az MNV két szakaszban tervezi megvalósítani. Az első szakasz 2015-ig tart, amelynek finanszírozását uniós forrásból, a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében kívánja biztosítani, s ennek érdekében pályázott támogatásra. A 2. szakasz munkáit, a 2015-től várhatóan 2020-ig tartó kármentesítési szakaszt már saját forrásból fizetnék. Most az első szakasz kivitelezőjét választották ki a közbeszerzésen.

A NIF Zrt.-nél öt tendert nyertek a Közgép és partnerei

Október elsején nyerte meg a Közgép és a Strabag Általános Építő Kft alkotta konzorcium nettó 65,998 milliárd forintért az M86-os gyorsforgalmi út Szeleste-Csorna közti szakasza második ütemére, a Hegyfalu és Csorna közti, 33,4 kilométeres szakaszának kivitelezési munkáit. A tendert júniusban írta Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIG) Zrt., a szerződés előzetesen becsült értéke nettó 70 milliárd forint volt. A beruházás a Közlekedés Operatív Program (Közop) keretében 85 százalékos uniós és 15 százalékban magyar költségvetési támogatásból valósul meg. A közbeszerzésen két ajánlat érkezett, a versenytárs nevét nem tette közzé a NIF.

A Közgép és a Swietelsky Magyarország Kft. alkotta Öskü 8 Út Konzorcium nyerte meg a 8-as főút Várpalota és Veszprém közti első, Pétfürdő és Hajmáskér közti, 6,5 kilométeres szakaszának burkolaterősítésére, korszerűsítésére és kapcsolódó létesítményeinek kivitelezésére kiírt közbeszerzést nettó 7,944 milliárd forintért. A NIF Zrt. a május közepén meghirdetett közbeszerzésen a szerződés értékét előzetesen áfa nélkül 8,4 milliárd forintra becsülte. A tenderen két ajánlat érkezett, a nyertes mellett a Colas Út Zrt.-től.

Egyedüli pályázóként nyerte meg a Közgép a 8-as főút Márkó és Herend közti, 5,2 kilométeres szakasz burkolaterősítésére, korszerűsítésére és kapcsolódó létesítményeinek kivitelezésére kiírt közbeszerzést is, nettó 8,486 milliárd forintos ajánlattal. A májusban kiírt tenderén a NIF augusztus végén döntött e nyertesről, ennek eredménye jelent meg a napokban a TED-en. A másik pályázó a Colas Út Építőipari Zrt. volt; a szerzős előzetesen becsült értéke nettó 9 milliárd forint volt.

Önállóan pályázott és nyert a Közgép a NIF Zrt. 86-os főút Zalalövőt keleti irányból elkerülő, 10,9 kilométeres szakaszának építésére meghirdetett tenderén is. Itt szintén két pályázó volt, a Közgép mellett a Colas Út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. alkotta konzorcium. A nyertes nettó 13,759 milliárd forintos árajánlatot tett, a kiíró a szerződés összegét előzetesen 14,5 milliárd forintra taksálta. A májusban kiírt közbeszerzési eljárás eredményéről szeptember 23-án döntött a NIF. A munkák finanszírozását a Közop keretében tervezik, bár a kiíráskor még nem volt aláírt támogatási szerződése a projektnek.

Az előzetesen tervezett nettó 23,551 milliárd helyett 34,953 milliárd forintért nyerte el a Közgép, a Strabag Vasútépítő Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a békéscsabai vasútállomás rekonstrukciós munkáira kiír közbeszerzést. Az eredményről augusztus közepén döntött a NIF, az eredmény október 23-án jelent meg a TED-en. A nyertes mellett ajánlatot tett még a győri Vasútépítők Kft. és a német H.F. Wiebe GmbH & Co. KG alkotta konzorcium, valamint a prágai székhelyű Subterra a.s. és a lábatlani Dömper Kft. konzorcium. A megbízást a "békéscsabai vasútállomás pálya, vasúti műtárgyépítési, vasúti felsővezeték, utak építési munkái, valamint a kapcsolódó ideiglenes vasúti biztosítóberendezési, vasút üzemi épületek magasépítészeti, ideiglenes távközlési, külön szintű közút-vasútkeresztezések műtárgyépítési, közműkiváltási, kábelkiváltási munkák" tervezésére és megvalósítására szól.