Megjött a győri Audi jelentése - van ok a bizakodásra

Egy százalékkal, 7,136 milliárd euróra (2220 milliárd forint) növelte tavaly árbevételét az Audi Hungaria Zrt. - jelentette be a társaság csütörtökön. Összesen 1 965 165 motort gyártottak 2017-ban, ami 1,9 százalékkal több a tavalyinál. Ezzel az eredménnyel a győri vállalat továbbra is a világ egyik legnagyobb motorgyára.
K. Kiss Gergely, 2018. március 15. csütörtök, 12:46

A gyártósorokról legördült 105 491 jármű 16,5 százalékos csökkenést jelez. A 25 évvel ezelőtti cégalapítás óta a összberuházás volumene 8,753 milliárd euró - írta közleményében a német gyökerű cég.

A vállalat az elmúlt év végén 12 307 munkatársat foglalkoztatott, ami 2016-hoz képest 5,8 százalékos létszám-gyarapodást tükröz. A 2017-es üzleti évben az Audi Hungaria 442 millió euró összegű beruházást valósított meg, ami 45 százalékos bővülést jelent. Az összberuházás volumene a vállalat alapítása óta 8 753 millió eurót tesz ki.

Az Audi Hungaria 2017-ben hat különböző Otto-, illetve három különböző dízelmotor-variánst gyártott teljesítményintervallumban. A vállalat mintegy 6 000 munkatársa több mint 9 000 motort gyártott naponta a Volkswagen Konszern 32 járműgyártó telephelye számára.

Az Audi további lépéseket tett az okos gyár irányába: a négyhengeres Otto-motorok gyártósorán a meglévő ember-robot együttműködés jegyében további "robotkollégákat" helyeztek üzembe.

A járműgyártás területén 105 491 négykarikás autó készült. A járműgyártás közel 4 500 munkatársa az Audi TT Coupé, TT Roadster, A3 Limousine és A3 Cabriolet modelleket gyártotta teljes gyártási mélységben. 2017-ben kezdődött az Audi Hungariánál az Audi RS 3 Limousine sorozatgyártása, mely az Audi első RS kompakt limuzinja.

Bővült a szerszámgyár is: 2017-ben a vállalat közel 300 000 karosszériaelemet és alkatrészt gyártott az Audi- és Volkswagen Konszern 25 exkluzív- és sportmodellje, például az Audi RS 6 és az Audi R8 számára. A győri szerszámgyár a Volkswagen sportos modelljei számára is gyárt karosszéria-elemeket.

Elektromos meghajtások tesztelése

Az Audi Hungaria és a Széchenyi István Egyetem több mint tíz éve folytat stratégiai együttműködést. A duális felsőfokú képzés kínálata 2017-ben a villamosmérnök és járműmérnök szakok mellett a gépészmérnök szakkal bővült.

2018-ban a motorgyártás palettája az elektromos meghajtásokkal bővül. A cég szerint gőzerővel folynak a sorozatgyártás előkészületei. A e-motorgyártás területén az Audi Hungaria egy új gyártási koncepciót valósít meg, a moduláris gyártást. A járműszereldében kialakított gyártószigetek között a logisztikai feladatokat vezető nélküli szállító eszközök végzik.

A járműgyártás termékpalettája egy további modellel bővül: a győri gyártó telephelyen 2018-ban kezdődik az Audi Q3 sorozatgyártása. A SUV gyártásához egy új, 80 000 négyzetméteres karosszériagyárat építettek fel.

HOZZÁSZÓLÁSOK