A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette 2018. első negyedéves listáit a nagy összegű adóhiánnyal és a nagy összegű adótartozással rendelkező adózókról. Két listán azoknak a neve olvasható, akiknek 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozása meghaladja a 10 millió, a nem magánszemélyeknél pedig a 100 millió forintot. A harmadik listán a jelentős összegű adóhiánnyal rendelkezők nevét sorolják fel, ők azok, akikkel szemben a NAV az első negyedévben (január-márciusban) jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg.

A magánszemélyeket és egyéni vállalkozókat felsoroló listán jelenleg 3015 név olvasható, közülük 2264 magánszemély, 717 egyéni vállalkozó, 34 személynek pedig nincs lakcíme. Ők a minimális tízmilliós adóssággal számolva alsó hangon több mint 30 milliárd forinttal tartoznak. A nem magánszemély adótartozókat felsoroló listán 1680 működő, illetve kényszertörlés, csődeljárás, felszámolás vagy végelszámolás alatt álló vállalkozás neve olvasható, amelyek legalább 168 milliárd forintnyi adóval tartoznak az adóhivatalnak.

Ismert nevek is előtűnnek az adóslistán, régóta olvasható a neve - többek közt - az egykori Ámokfutók zenekar frontemberének Kozsónak, azaz Kocsor Zsoltnak, a volt Baby Sister lányegyüttes egyik tagjának, Hertelendy Klárának, az ismét bűncselekmény gyanújába került volt politikus Zuschlag Jánosnak, a többmilliárdos károkozással vádolt karcagi álbrókernek, Dobrai Sándornénak (Marcsika), a plasztikai sebész Seffer Istvánnak, a fegyházbüntetését töltő egykori nagyvállalkozó Portik Tamásnak, Saskőy Szabolcs egykori labdarúgó játékvezetőnek, a Szeviép résztulajdonos Pistrui Lászlónak, a Rác fürdő felújításában részt vett Valkó Csabának és Prekuta Bálintnak, a számlagyáros ügybe keveredett Hasur Csabának és a kínai Qiao Huan Longnak, aki többedmagával megvásárolta a szolnoki Tisza Szállót és tervezték a magyar Túró Rudi bevezetését Kínában.

A listán több tucat külföldi név is olvasható, zömmel kínaiak, akik magyar lakcímre vannak regisztrálva, vagy külföldi lakóhellyel rendelkező személyek, főként ukrajnai, szerb és romániai címmel rendelkezők.

Új eljárás indul a filmproducer ügyében

Az ítélet megalapozatlansága miatt az elsőfokú eljárás megismétléséről határozott csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla a többmilliárdos költségvetési csalással vádolt P. Koltai Gábor filmproducer ügyében - adta hírül az MTI. Koltai Róbert színész fia és cégei évekig adóslistán voltak. A büntetőeljárás 2010-ben indult, P. Koltai több hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az ügyészség 2013-ban emelt vádat, a büntetőper 2014-ben kezdődött meg. P. Koltai az eljárás során tagadta bűnösségét. Az ügyészség szerint a producer és társai 2008 és 2010 között angol nyelvű 3d-s animációs filmek gyártásával, illetve filmes jogok átruházásával kapcsolatos fiktív - tényleges ráfordításokat többszörösen meghaladó - számlákkal és fiktív gyártási láncolattal külföldi offshore cégeken keresztül összességében többmilliárdos áfacsalást követtek el.
Az ítélőtábla szerint öt vádlott, köztük P. Koltait érintően az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányos, részben a feltárt bizonyítékok teljes körű értékelésének, részben a tényállás tisztázásához szükséges további bizonyítás felvételének elmulasztása (felderítetlenség) miatt. "Ennek következtében az ítélet oly mértékben megalapozatlan, amely megalapozatlanság a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki, tehát az elsőfokú eljárás megismétlése szükséges" - olvasható a birosag.hu-n.

Három hónap alatt 30 milliárdos adóhiány

Az idei első negyedéves nagyadós listáján 98 magánszemély és cég van felsorolva, velük szemben 13,7 milliárd forint adóhiányt és 15,5 milliárd forint jogkövetkezményt, azaz kamatot és bírságot állapítottak meg. Azaz az összes tartozás közel 30 milliárd forint. Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt, 2017 első negyedévében kétszer nagyobb összeget, 62 milliárd forintot követelt (30 milliárd forintnyi adót és 32 milliárdnyi jogkövetkezményt) a nagy adósoktól az adóhatóság. Az idei első negyedévben a nagyadósok közt az átlagos adóhiány 139 millió forint, míg egy évvel korábban 210 millió forint volt.

Adót csalnak?

A nagyadósok többsége nagykereskedelemmel foglalkozik, vagy építőipari, üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadási tevékenységeket folytat, de akad köztük fuvarozó is - gyakran székhelyszolgáltatós címre vannak bejelentve és tulajdonosváltáson is átestek, nem ritka az ukrajnai, szerbiai lakóhelyű "új tulajdonos" megjelenése.

Idén eddig a legnagyobb adóhiányt a budapesti, Nagytétényi úti, székhelyszolgáltatós címre bejegyzett Optic Object Kft.-vel szemben állapított meg a NAV: 1,6 milliárd forintot, amit még 1,4 milliárd forint kamat és bírságkövetelés is kiegészít. A cég 2006 és 2015 között egy néhány milliós forgalmú, felsőpakonyi székhelyű családi vállalkozásként működött (Hrazdil-Tranz Építőipari Kft. néven), majd nevet, székhelyet, ügyvezetőt és tulajdonost váltott. Ekkor ugrott meg az árbevétele nulláról 433 millió forintra, a kötelezettségállománya pedig 278 millió forintra, az évet (2015-öt) 2,4 milliós eredménnyel zárta - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A már Optic Object Kft. néven működő cég két évig a budapesti Tölg-Molnár Péter Tibor tulajdonában és ügyvezetése alatt állt, s közben főtevékenységet is váltott, az építőiparról az alapanyag és üzemanyag ügynöki nagykereskedelemre állt át. 2015-öt követően már nincs elérhető beszámoló a tevékenységéről. Az kiderül a cégadatokból, hogy a vállalkozás 2017 áprilisában egy ukrajnai magánszemély nevére és a Nagytétényi úti székhelyszolgáltatós címre került.

Jelentős összegű adóhiányosok (millió Ft, 2018. I. n.é.)
AdózóLakóhely/székhely
Megállapított adóhiány (Ft) Megállapított jogkövetkezmények (Ft)
Optic Objekt Kft.
1223 Bp., Nagytétényi út 190/B. I/2.1 646,81 459,4
Huszpán Csaba1142 Bp., Dorozsmai utca 9/B fszt. 3.650,51 309,9
Masa Contact Kft.
1062 Bp., Aradi utca 15. fszt. 1.585,7329,5
Smart Electric System Kft.
1142 Bp., Szőnyi út 33.500,7256,5
Hargitai Gáborérvényes magyarországi lakóhellyel nem rendelkezik483,8889,4
Orange Fruit Kft.
1015 Bp., Hattyú utca 16. II/1.395,6218,6
Oceaneering International Magyarország Kft.
2724 Újlengyel, Határ út 12.357,2195,1
Tihanyi Zoltán2220 Vecsés, Nefelejcs utca 1.327,0697,0
Szabó Lajos Zoltán
2117 Isaszeg, Fenyves utca 26.326,0670,6
Ferro Business Hungary Kft.
1042 Bp., Virág u. 39. fsz.em. 1.ajtó300,1449,1
Global-N Hungary Kft.
1201 Bp., Attila utca 4. IV/17.297,0403,0
Monument Invest Kft.4029 Debrecen, Dobozi utca 9. II/7.a.294,2593,2
Mercantile Ker.-i és Szolg. Kft.
2083 Solymár, Mátyás király út 117.269,8140,8
Transport Company Kft.
1071 Bp., Dembinszky u. 44. fszt. 4.265,5137,4
Vígh Richárd1138 Bp., Gyöngyösi u. 6. 13.ajtó244,5504,6
Forrás: NAV

Bírsággal és kamattal együtt több mint 900 milliót hajtana be a NAV a Masa Contact Kft.-n, amelyről kevés információ deríthető ki a céginformációs adatbázisokból. A vállalkozást 2014. szeptember végén jegyezték be budapesti székhellyel, tulajdonos-ügyvezetője a csantavéri (szerbiai) lakhelyű Masa Angéla, a főtevékenysége "egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás", de autókereskedelem és -kölcsönzés, számítógép, irodagép és elektronikus háztartási eszköz nagykereskedelme is bejegyzett tevékenységei közé tartozik. Beszámolót csak 2014-ről, azaz működésének első három hónapjáról töltöttek fel az igazságügyi tárca E-beszámoló portáljára. Ekkor 202 milliós forgalmat és közel egymilliós adózott eredményt ért el, a kötelezettsége 252 millió forintra rúgott.

A 15 legnagyobb adótartozó között öt magánszemély is van. A legnagyobb adóhiányt a budapesti Huszpán Csabánál állapította meg az adóhatóság, 650 millió forintot, amit még 1,3 milliárd forint kamat és bírság is kiegészít. Hargitai Gábortól - akinek nincs érvényes magyarországi lakóhelye a NAV adatai szerint - 483 millió forint adót és 889 millió forint egyéb követelést hajtanának be.

A harmadik legnagyobb adótartozó 327 millió forinttal a vecsési Tihanyi Zoltán, akiről az is kiderül a cégadatokból, hogy a NAV öt évre, 2020-ig eltiltotta a cégvezetéstől, azaz nem alapíthat céget és nem lehet vezető tisztségviselő. (A NAV az eltiltást akkor alkalmazza, ha törvénysértés miatt kényszertörléssel megszűnt cégben volt tag vagy ügyvezető az illető, vagy a cégnek nagy adótartozása van, vagy adótartozást hátrahagyva került felszámolás alá a cég, vagy a felszámolás során az illető vezetői felelősségét bíróság megállapította.) Tihanyi a Céginfo.hu adatai szerint a kényszertörléssel megszűnt, nagykereskedő Orient Group Steel Kft. miatt került eltiltás alá.

Dr.-ok

Az első negyedéves listán, az adóhiányos magánszemélyek között két dr. előtagos név is olvasható, az egyik egy budapesti nőé, akinek adószakértői irodája is van, amely a honlapja szerint segítséget nyújt ügyfeleinek többek közt az adóellenőrzésekre felkészülésben és az adóellenőrzésekben való képviseletben, az adóoptimalizáció és az adókedvezmények igénybevételében; vele szemben közel 19 millió forint adóhiányt állapított meg a NAV. Egy debreceni fogorvosnővel pedig több mint 20 millió forint adót fizettetne meg a NAV.

Négy székhelyre is bejegyezték (sorrendben: Maglódra, Kiskőrösre, Kaskantyúra, majd Debrecenbe) a 2013-ban alapított Monument Invest Kft.-t, amelytől a bírsággal és kamattal együtt közel 900 millió forintot hajtana be a NAV. A főtevékenysége lakó és nem lakó épület építése, de több nagykereskedelmi tevékenységet (mint például az irodabútor, számítógép, textilipari és mezőgazdasági gép nagykereskedelme) is bejegyeztek. A cég 2015-ben kiskőrösi alapítójától egy soltvadkerti magánszemély nevére került. Az utolsó elérhető beszámolója 2015-ös, abból kiderül, hogy a nettó árbevétele az előző évi 325 millióról 128 millióra, míg az adózott eredménye 194 millióról 4,5 millióra csökkent. A kötelezettségállománya 104 millió forintot tett ki 2015 végén.

Működésének ideje alatt szinte alig volt árbevétele annak az újlengyeli, székhelyszolgáltatós címre bejegyzett Oceaneering International Magyarország (OIM) Kft.-nek, amellyel szemben 357 millió forint adóhiányt állapított meg a NAV, és még 195 millió forintnyi kamatot és bírságot is bevasalna rajta. A céget üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadási főtevékenységgel hozták létre, ügyvezető-tulajdonosa 2015 áprilisáig az a Szabó Gábor volt, aki már több mint száz székhelyszolgáltatós címen működő, illetve megszűnt cégben megfordult. Az OIM Kft. utolsó elérhető beszámolója 2015-ös, az évben sem volt bevétele, kötelezettségei 71 ezer forintot tettek ki, az évet 248 ezer forintos veszteséggel zárta, s ezer forint társasági adót fizetett - legalábbis az E-beszámoló portálra feltöltött dokumentum szerint. A cég 2016 januárjától profilt váltott, az autókereskedelem lett a főtevékenysége, de többféle - mint a gabona, hús, tojás - nagykereskedelmi tevékenységet is bejegyeztek; a tulajdonosa 2015 áprilisától a nagykanizsai Korcsmáros Róbert.

Több mint félmilliárd forint adóhiányt állapítottak meg a budapesti székhelyű Smart Electric System Kft.-vel szemben, amit 2016 januárjában elektronikai, híradás-technikai berendezések és alkatrészeik nagykereskedelmére alapított az orosházi Budavári Dániel. A cégnek nincs E-beszámoló portálon leadott beszámolója, így nem érhető el adat a tevékenységéről. A NAV tavaly novemberben felfüggesztette, majd decemberben törölte az adószámát.

A kép forrása: Shutterstock.