A hazai online kiskereskedelem 2018 harmadik negyedévében 96 milliárd forint forgalmat ért el, ami 16 százalékos növekedés 2017 hasonló időszakához képest. Összességében az év első 9 hónapjában már csaknem 275 milliárd forint bevételt realizált az online szektor, ami tekintettel az utolsó negyedév hagyományosan erős szerepére, idén is közel 17-18 százalékos bővülést vetít előre az internetes kiskereskedelem idei fejlődésére.

Az összesített online kiskereskedelmi forgalom 2017 első 9 hónapjában csaknem 17 százalékos növekedéssel, mintegy 39 milliárd forinttal haladta meg 2017 azonos időszakának eredményét. Idén az első 9 hónapban közel 275 milliárd forintos forgalom realizálódott, melyhez megközelítőleg 25 millió darab rendelés társult. A GKI Digital szerint az online kiskerforgalom idén biztosan átlépi a 400 milliárd forintot.

Az ünnepi szezon számokban

A GKI Digital mérései szerint az idei november 16. és december 21. közötti 6 hetes ünnepi időszak online kiskereskedelmi forgalma összességében 16-17 százalékkal múlja majd felül a tavalyi szezon eredményeit.

Az idei szezon november közepén egy közel kéthetes Black Friday periódussal indult. Ezen akciók során több mint 1 millió rendelés érkezhet a webáruházakhoz, melyek összértéke meghaladhatja a 40 milliárd forintot is. Ez közel 50 százalékkal több, mint a tavalyi Black Friday eredménye, fontos ugyanakkor, hogy míg tavaly nagyon egységesen kezelte a piac ezt az akciós napot és a többség valóban egy napra időzítette azt, idén a kéthetes időszakra elnyúló akciózás a promóció neve alatt sokkal nagyobb mértékben hozza előre a decemberre tervezett költéseket, mint a korábbi években.

Ami a karácsonyi ajándékokat illeti, a legnépszerűbb kategóriáknak számító játékok, szépségápolási termékek, ruházati- és divatcikkek, valamint könyvek utáni roham csak november végén, december első napjaiban érkező fizetéseket követően veszi igazán kezdetét. Idén az online vásárlók átlagosan 41 ezer forint értékben terveznek ajándékra költeni.

Felkészültek az e-kereskedők

A karácsony előtti 6 hét során a webáruházak átlagosan legalább három különböző akciós időszakot / napot terveznek tartani. Kifejezetten Black Friday akcióval a webáruházak 74 százaléka készül a november 16-25. közötti kéthetes időszakon belül.

A webáruházak többsége (71 százalék) az akciók során előre meghatározott termékekre ad árkedvezményt, de népszerű promóciós eszköz az ingyenes szállítás is (44 százalék). A perszonalizált akciók trendje az ünnepi szezonban is folytatódik: 10-ből 4 webáruház személyre szabott ajánlattal is készül, leggyakrabban a korábban megtekintett termékekre alapozva - olvasható a GKI Digital közleményében.

Az ünnepi szezon megéri a nagy felkészülést

Az ünnepi szezont megelőzően kiemelt figyelmet kap a webáruházaknál a megfelelő raktárkészlet biztosítása és a készlet-beérkezések pontos ütemezése. A logisztikai kihívásokra felkészülve a webáruházak 83 százaléka igyekszik akár napi szintű előrejelzést készíteni logisztikai partnere számára a várható csomagforgalomról.

Ennek a folyamatos egyeztetésnek és tervezésnek kiemelt jelentősége van, mivel a futárcégek a partnerállomány előzetes kalkulációi, illetve saját becsléseik alapján tudják tervezni a szükséges kapacitásokat. Bár a szektor is elszenvedője a munkaerő-hiánynak, a kézbesítések kapcsán a kereskedők döntő többsége (81 százaléka) bizakodó, véleményük szerint az idei szezon komolyabb fennakadások nélkül telik majd.

Mivel idén december 24. hétfőre esik, a házhoz szállítással kért online rendeléseket érdemes legkésőbb egy héttel korábban, december 17-18. környékén leadni annak érdekében, hogy még időben megérkezzenek az ajándékok. Ha mód van rá, célszerű személyes átvétellel kérni a termékeket, illetve javasolt a csomagpontok igénybevétele a futárok tehermentesítése érdekében.